DAB: jöhet a Volán!

Vágólapra másolva!
2009.03.03. 23:54
Címkék

Már csak egy hely volt kiadó a legjobb négy között a magyar bajnokságban. A DAB és az FTC között következett a harmadik, mindent eldöntő mérkőzés Dunaújvárosban. A tétnek megfelelően nagy iramot diktáltak a csapatok, a kapusoknak volt dolguk bőven. Tőkési Lajos egyszer korcsolyájával hárított a gólvonal előtt, míg Mestyán István a felső vasat találta el a túloldalon. A 9. perc hozta meg a vezetést, Galanisz Nikandrosz a kapu mögül Sájevics Andrásra lőtte a korongot, amely a hálóőrről pattant a kapuba. A Fradi kettős emberelőnyt használt ki, Jozef Racko kétszer még bravúrosan védett, harmadszorra Dmitrij Szafonov egyenlített. A harmad krónikájához tartozik még, hogy Galanisz is eltalálta a kapuvasat. A második játékrészben kissé visszavettek a csapatok az iramból, de a harmad végére ismét felpörögtek az események. Két emberhátrányt is kivédekezett a hazai együttes, majd a büntetőpadról visszatérő Magosi Bálint élt a ziccerrel, a harmadik DAB-találat pedig Mestyán nevéhez fűződik, ám a korong nem került a kapuba, mert a ketrecet szándékosan ellökték a védők. Húsz percük maradt a vendégeknek, hogy felzárkózzanak, ám a vendéglátó együttes tovább növelte előnyét, így a DAB lesz a Volán ellenfele az elődöntőben.

Legfrissebb hírek

Hetekre kidőlt a Liverpool sztárigazolása – Szoboszlai jobbhátvéd lesz a Newcastle ellen?

Angol labdarúgás
4 perce

Országúti kerékpáros vb: Vingegaard idén sem indul

Kerékpár
4 perce

Megvan a rég keresett csatár: Leverkusenből igazolhat az AC Milan

Olasz labdarúgás
8 perce

Nem változott az ETO kezdőcsapata a Kl playoffkörében az AIK elleni visszavágóhoz képest

Európa-konferencialiga
32 perce

A számok nem hazudnak: Tóth Alex nemzetközi szinten is kiemelkedőt nyújt

Bajnokok Ligája
56 perce

Vízilabda: önbizalommal telve várhatják az Eb-negyeddöntőt az U18-asok

Utánpótlássport
58 perce

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 1. rész, Hajós Alfréd

Egyéb egyéni
1 órája

Úszás: magyarok nélküli csütörtök este az ifjúsági világbajnokságon

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik