Nyolc gól, 8 pont mínusz

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
2009.03.01. 23:14
Címkék
A Real Madrid négyre csökkentette két hete még 12 pontos hátrányát, miután 2–0-ra verte meg az Espanyolt, a listavezető Barcelona pedig kétgólos vezetésről 4–3-ra kikapott az Atlético Madrid elleni rangadón.

Egy Atlético Madrid–Barcelona meccsen sohasem unatkozik senki. Két támadó szellemű csapat találkozásából általában sokgólos, érdekes meccs kerekedik. Nem volt ez másképp most sem. Igaz, már hét közben sem unatkoztak egyik csapat háza táján sem, s itt nem feltétlenül a Bajnokok Ligájában elért döntetlenekre gondolunk. A hazaiaknál újfent Sergio Agüero szolgáltatta a témát: az argentin csatár kijelentette, nem érzi igazán az Atléticóban a jelentős címek elnyerésének lehetőségét, s leendő kérőként azonnal szóba jött a mostani ellenfél, esetleg az Internazionale.

A Barcelona vezetői pedig Lyonból Németországba utaztak, hivatalosan azért, hogy megnézzék, mennyire fejlődik Leverkusenben a katalánok által kölcsönadott brazil Henrique, kevéssé hivatalosan azért, hogy Münchenben tárgyaljanak Franck Ribéry jövőjéről. Sőt a Bild am Sonntag szerint a két fél meg is állapodott a nyáron életbe lépő négyéves szerződésben.

Nos, ahogy a meccs előtt, úgy a rangadón sem tétlenkedtek a felek. A madridiak nekiestek a listavezetőnek, s Agüero már az első percben az oldalhálóba lőtt. A negyedik percben pedig vezetett is az Atleti! Legalábbis a szabályok értelmében. Viszont González Vázquez játékvezető partjelzője zászlólendítéséből arra következtetett, hogy a szöglet után elöl feledkezett Johnny Heitinga lesen állt, amikor a kapuba talált. Pedig szó sem volt erről! A gól előtt Víctor Valdés botrányosan nyúlt bele Maxi Rodríguez lövésébe, így még érthetetlenebb, hogy a sorozatban bakizó kapussal miért akarnak 2014-ig szerződést hosszabbítani a klub elöljárói.

Valdés az első félidőben még egyszer bizonyította, hogy nem feltétlenül ő a hosszú távú megoldás a Barcelona kapusposztjára: talán megmozdulhatott volna Diego Forlán gólba tartó lövésénél. Igaz, akkor már 2–0-ra vezetett az éllovas, Thierry Henry parádés lövéssel, a századik bajnokiját játszó Lionel Messi csak rá jellemző szóló után vette be Leo Franco kapuját. Messi találatára két percen belül érkezett Forlán válasza, s a csatárok később sem lankadtak: Eidur Gudjohnsen úgy lőtt ziccerben, ahogy Barca-mezben nem illik, Messi pedig melléhelyezett pontosan ugyanolyan helyzetből, amilyenből percekkel előbb betalált.

A második félidőben megfordította a meccset az Atlético. Agüero és Forlán duplázott, csakúgy, mint Henry, aki a 92. percben egyenlíthetett volna, ám nem tette. A Márquez, Puyol páros egy-egy sorsdöntő hibája, illetve a kimaradt töméntelen mennyiségű helyzet a Madrid–Barcelona páros verseny elsöprő fővárosi győzelmét segítette elő.

Barcelonában elkezdhetnek gondolkodni: három meccs, nyolc bekapott gól, nyolc pont mínusz a Real Madriddal szemben. Ha a folyamatot nem sikerül megállítani, március 15-én este már a Real Madrid vezeti a tabellát.

Legfrissebb hírek

Palasics és Sipos marad Melsungenben, Bartucz távozik

Kézilabda
29 perce

Bocskai István Emlékverseny: Hámori Lucának másfél menet is elég volt

Ökölvívás
39 perce

Kilencgólos vereséget szenvedett az olaszoktól a női futsalválogatott

Minden más foci
40 perce

Szorosnak indult, sima lett a vége: kikapott a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
59 perce

A Midtjylland elvérzett a tizenegyespárbajban, a Forest jutott be a legjobb nyolc közé az El-ben

Európa-liga
1 órája

Kikapott Varga Barnabás nélkül, de így is továbbjutott az AEK Athén a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
1 órája

Schmidt Ádám: A fiatalokat a minőségi létesítményekkel lehet a sporthoz csábítani

Egyéb egyéni
1 órája

A köztársasági elnök Arany Érdeméremmel tüntette ki Bölöni Lászlót

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik