Vb 2010: Terim a középpályán állítaná meg a spanyolokat

Vágólapra másolva!
2009.03.31. 04:00
Címkék
A spanyol és török labdarúgó-válogatott négy napon belül két világbajnoki selejtezőt is játszik egymás ellen. Fatih Terim, a török csapat szövetségi kapitánya tiszteli Európa-bajnok ellenfelét, ennek ellenére hiszi, hogy verhető a hispán alakulat.
„Tisztában vagyok azzal, hogy a spanyol csapatnak lesznek hiányzói, mint például Iniesta, mégsem hiszem, hogy ez túlságosan kihatna a játékukra, ugyanis rengeteg jó labdarúgójuk van. A világ egyik legerősebb válogatottja az övék” – mondta Fatih Terim.A török szövetségi kapitány hozzátette, hogy a középpályán kell megfogni az ebben a csapatrészben rendkívül erős spanyolokat, ezt pedig sok futással érheti el a török válogatott.A két csapat a világbajnoki selejtezők 5-ös csoportjában foglal helyet, most hétvégén, valamint jövő szerdán pedig egymás ellen játszanak.
Legfrissebb hírek

Női kézi: megvan a nyolcadik dunaújvárosi távozó is

Kézilabda
24 perce

Luke Littler szombat este játszik – íme, a darts-vb 3. fordulójának időrendi beosztása

Egyéb egyéni
25 perce

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
30 perce

Így teljesítettek az NB I-et elhagyó légiósok (I. rész)

Labdarúgó NB I
1 órája

NS-infó: Marián Sluka lehet a Békéscsaba 1912 Előre vezetőedzője

Labdarúgó NB II
1 órája

„Brunót lehetetlen pótolni” – Ruben Amorim az irányítója kieséséről

Angol labdarúgás
1 órája

Újabb orosz sportolóknak adott semleges státuszt a nemzetközi síszövetség

Téli sportok
1 órája

Borza Helga sikeresen zárta pályafutása leghosszabb idényét

Csupasport
2 órája
Ezek is érdekelhetik