Elszántan küzdött, és nyert a Honvéd

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2009.02.23. 01:24
Címkék
Három egyre ugyan még az Eger vezetett, attól kezdve viszont kis túlzással csak egy csapat volt a vízben: a Honvéd, amely magabiztosan, remekül védekezve nyerte meg (9–7) a vasárnapi rangadót.

Lélektan.

Tagadhatatlan, hogy a fizikai és a játéktudásbeli képességeken túl a pszichés állapotnak is nagy szerepe van egy-egy jelentős összecsapáson, márpedig a Honvéd– Eger rangadó mindkét együttes számára kulcsfontosságú volt. Ha a Domino nyer, megelőzi a második Ferencvárost, ráadásul ebben az esetben az Eger ott reked a számára nem annyira kedvező negyedik helyen, viszont ha a hevesiek győznek, továbbra is teljesen nyílt marad a Fradi, Honvéd, Eger trió versenyfutása. A mérkőzés első, lélektanilag is fontos pillanata az első és a második negyed fordulóján jött el, amikor 2:39 perc alatt három gólt is szerzett a vendégegyüttes. Ekkor úgy tetszett, a Vasas elleni bukás után a Kőér utcában javítanak Gerendás György pólósai, hiszen hiába volt még rengeteg idő hátra, a jó kezdésre lehet(ett volna) építeni.

„Nehéz volna megmagyarázni, mi történt – mondta utóbb BirosPéter, az Eger kapitánya. – Nem koncentráltunk, hibáztunk, és egyre idegesebben, kapkodva pólóztunk. Jó lenne, ha tudnám, mi volt ennek az oka... Még arra sem hivatkozhatunk, hogy a kapufáról kifelé pattantak a labdák, mivel nem játszottunk jól.”

Biros Péter nyilatkozatából is kiolvasható, hogy az Eger bizony nem tudta meglovagolni a jó rajtot. A következő hat(!) gólt ugyanis a Honvéd lőtte; 3–3-nál például a látogatók négy támadója vitte három Domino-védőre a labdát, amikor Szivós Márton otthagyta emberét, s kisebb búvárkodás után kiütötte a labdát Biros kezéből. A trükkös labdaszerzés után az ellentámadásból kiharcolt ötméterest biztos kézzel értékesítette. Ő volt a mérkőzés egyik legjobbja, míg a másik a pazarul védő Gergely István.

Noha Biros 12:20 perc után (amikor már kórusban kiabálták az egri szurkolók, hogy „Hol a csapatunk?”) megtörte övéi gólcsendjét – s továbbra is „csomagban” dobálták a felek a gólokat: kettőt a vendégek, kettőt a Honvéd, végül még kettőt az Eger –, ám 7–3-ról már nem tudtak felállni a hevesiek.

„Kezdhettünk volna jobban, de remekül összpontosítottunk, elszántak voltunk– elemzett SzivósMárton. – A három gól ugyan megnyugtató előnynek számított, de elég csak az athéni olimpia döntőjére gondolni: az is bizonyította, hogy ilyenkor sem szabad magát elbíznia egy csapatnak. Miután átvettük a vezetést, már a rutinunk is sokat segített.”

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Ferencváros–Qarabag a BL-főtábláért

Minden más foci
5 perce

A magyar Facchetti – Malonyai Péter publicisztikája

Magyar válogatott
21 perce

Dráma Cincinnatiben: Sinner öt játék után feladta az Alcaraz elleni döntőt

Tenisz
39 perce

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
53 perce

Tükörsimán ment tovább Fucsovics Winston-Salemben

Tenisz
56 perce

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
1 órája

Német Kupa: szétlövésben jutottak tovább Dárdaiék, megszenvedett Essenben a Dortmund

Német labdarúgás
1 órája

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik