24 ÓRA

Vágólapra másolva!
2009.02.22. 01:41
Címkék

Van Persie feltételeiVan Persie feltételei

ANGLIA. Robin van Persie csak abban az esetben hajlandó meghosszabbítani az Arsenallal 2010-ben lejáró szerződését, ha a klub erősítésekkel garantálja, hogy a következő években esélye nyílik jelentős sikerek elérésére.

Ferguson ma megbukna

ANGLIA.A menedzsereit az utóbbi években előszeretettel váltogató Chelsea részéről Bruce Buck elnök válaszolt a klubot ért támadásokra: az elöljáró szerint hiába példálóznak az 1986 óta hivatalban lévő Sir Alex Fergusonnal, a Manchester United – első trófeáját 1990-ben szerző – skót szakvezetője a futball mai törvényei között aligha maradna a posztján négy sikertelen év után.

Keane kitálalt

ÍRORSZÁG. A Times dublini kiadásában távozása óta először beszélt korábbi problémáiról Roy Keane, a Sunderland 2008 decemberében leköszönő menedzsere. Az ír szakember Ellis Short tulajdonossal és Niall Quinn elnökkel történt összetűzéseit említette, kiemelve, hogy felettesei gyakran családi életébe is igyekeztek beleszólni.

Hugo Sánchez álma

SPANYOLORSZÁG.A Real Madrid kispadját tartaná edzői pályafutása csúcsának Hugo Sánchez, a jelenleg az Almería szakvezetőjeként dolgozó 50 éves mexikói legenda. A tréner 1985 és 1992 között volt a madridi egyesület labdarúgója.

Nem lesz új ajánlat

OLASZORSZÁG.Nem kíván újabb vételi ajánlatot tenni a Milan David Beckhamre, Adriano Galliani alelnök a Los Angeles Galaxynek korábban felkínált – becslések szerint hárommillió dollár körüli – összeget tartja reálisnak a novemberben ingyen igazolható középpályásért. Felvetődött viszont, hogy az olaszok májusig újabb kölcsönszerződést kötnének az amerikaiakkal.

Legfrissebb hírek

Lukaku hosszú időre kidőlt, csatárt keres a Napoli

Olasz labdarúgás
28 perce

Robbie Keane szerint kulcsfontosságú, hogy ne kapjon gólt a Ferencváros

Bajnokok Ligája
36 perce

Birkózás: mindhárom magyar kikapott a nyolcaddöntőben az U20-as vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
1 órája

Duplantis nem indul a lausanne-i Gyémánt Liga-versenyen

Atlétika
2 órája

„Mondhatjuk, hogy hibáztam, de tanulok belőle” – Csongvai Áron a kiállításáról

Légiósok
2 órája

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
2 órája

NS-képeslap: Takácsi – megújult a futballpálya

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik