Solano: dicső hazatérés

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2009.02.21. 01:39
Címkék

Tizenkét évnyi légióskodás után Nolberto Solano óriási lelkesedéssel vetette bele magát hazája, Peru futballéletébe, amiből klubja profitál, őt magát viszont figyelmeztette a sors: jó lesz lassítani!

A 88-szoros válogatott, korábban a Newcastle, az Aston Villa és a West Ham tagjaként nagyrabecsült középpályás három eddigi fellépésén négy góllal segítette az Universitariót. A San Lorenzo elleni hétközi Libertadores-kupa-mérkőzést az ő büntetője döntötte el, csakhogy miután túl volt a lefújás utáni nyilatkozatokon, rosszul lett, kórházba kellett szállítani. A diagnózis: kiszáradás. A csapatkapitány azóta már hazatért, de orvosai a lelkére kötötték, 34 évesen hagyja érvényesülni csapattársait is… Kevéssé örvendetes kísérőjelensége a meccsnek, hogy a helyi ultrák megtámadták a San Lorenzo buszát, és a játékosok két háztömbnyit hason fekve voltak kénytelenek utazni a limai stadion felé.

Történt rendkívüli esemény egy másik argentin klub (szintén vesztes) mérkőzésén is. Az Estudiantes a második félidőben 11 perc alatt kapott hármat a Cruzeirótól, a gólokból a csereként beálló Kléber kettőt vállalt. A 25 éves támadó mégsem lett pozitív hős, tekintve, hogy mezletépős gólöröméért és Juan Sebastián Verón felrúgásáért kapott egy-egy sárgát, tehát bonuszként pirosat is.

Legfrissebb hírek

Superliga: Metaloglobus–Csíkszereda

Minden más foci
14 perce

Téli olimpia: nagy bukás és amerikai elsőség a férfi lesiklók első edzésén

Téli sportok
14 perce

Milánó 2026: ismét a legjobb három nemzet közé kerülnének a németek

Téli sportok
32 perce

Családi körtúra az Árpád-kilátóhoz

Csupasport
39 perce

Garda Krisztina: Végig mi diktáltuk a tempót, nagyon boldogok vagyunk, hogy ott lehetünk a döntőben!

Vízilabda
1 órája

Tour de Hongrie: a szövetségi kapitány szerint lehet magyar versenyző a legjobb ötben, tízben

Kerékpár
1 órája

Kinevezték a Werder Bremen új vezetőedzőjét

Német labdarúgás
1 órája

A 2010-es világbajnokság lett volna minden idők legjobbja? Rangsorolták a vb-ket, szavazzon ön is!

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik