Folytatni a sorozatot

HAVASRÉTI BÉLA, SIMON JÓZSEFHAVASRÉTI BÉLA, SIMON JÓZSEF
2009.02.21. 01:39
Címkék
A női BL-küzdelemsorozatban a középdöntő két fordulóján már túl vannak a csapatok. A Győri Audi ETO egy-egy idegenbeli és hazai pályán aratott győzelmével pontveszteség nélkül vezeti a 2. csoportot, s szombaton a román Valcea csarnokában lép pályára.

A BL-középdöntőben a két legnagyobb akadály tornyosul a győriek előtt a következő egy hétben. Konkoly Csaba edző csapata szombaton a román Valcea otthonában szerepel, majd február 28-án a montenegrói Podgorica vendége lesz. Ahhoz, hogy meg tudja szilárdítani vezető pozícióját, s bejusson az elődöntőbe, minél több pontot kell gyűjtenie.

Valceában, az alapszakasz C-csoportjában győztes együttes ellen forró hangulatú küzdelem, vérbeli kuparangadó vár Görbicz Anitáékra. Féltenünk nem kell a győrieket, azonban a sikerhez ki kell küszöbölniük a játékukból a hullámvölgyeket, amelyekkel rendre önmagukat hozzák nehéz helyzetbe (így volt ez legutóbb, a Podgorica győri legyőzésekor is).

„Az eddig lejátszott mérkőzéseinken a lányok küzdeni tudásával, az idegenben, főleg Ljubljanában mutatott kiváló csapatjátékával elégedett voltam – hangoztatta Konkoly Csaba. – Elégedett lehettem a Podgorica elleni mérkőzés hajrájában nyújtott remek teljesítménnyel is. A védekezést és a gyors visszarendeződést viszont még javítani kell. A Valcea BL-meccsei közül a Podgorica és a Ljubljana elleni találkozó, továbbá a Brassóban játszott bajnoki mérkőzés felvételét sikerült megszereznünk. Ezeket alaposan elemeztük, s igyekeztünk levonni a tanulságokat. A valceai edzőváltást viszont a magunk szempontjából nem tartom szerencsésnek, mivel az ilyen cserék többnyire kedvező hatással vannak az érintett csapatra: javulnak az egyéni teljesítmények, mindenki bizonyítani akar.”

A győri csapat csütörtökön két edzéssel folytatta felkészülését, majd a péntek délelőtti gyakorlás után 12.30-kor Győr-Pér repülőtérről elutaztak Valceába. A megérkezés után átmozgató edzést vezényelt Konkoly Csaba. A szombati találkozó után a győri küldöttség azonnal visszarepül Győrbe, s vasárnaptól készül a február 25-én, szerdán a Népligetben vívandó, FTC elleni Magyar Kupa-negyeddöntőre.

Legfrissebb hírek

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
23 perce

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
28 perce

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
30 perce

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
33 perce

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
46 perce

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
1 órája

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
1 órája

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
1 órája