„Ez a társaság nem ismeri a félelmet”

Ő az együttes doyenje, már ha egyáltalán létezik ilyen kifejezés a gyengébbik nem képviselőire. A francia eredetű szó a diplomácia nyelvben azt jelenti, hogy viselője valamely udvarnál a legidősebb akkreditált nagykövet. Eördögh Edit a maga 33 évével a soproni csapat legidősebbje, ráadásul ő a csapatkapitánya a rendkívül fiatal társaságnak.

Izgul?

Egyáltalán nem. Egészséges meccsdrukk van bennem, mint mindenkiben egy fontos találkozó előtt, de nem vagyok ideges.

Pedig történelmi tett előtt állnak. Ilyenkor azért még a leghidegvérűbb profi is megremeg, elbizonytalanodik egy pillanatra.

Ezt aláírom, de egyelőre semmi jelét sem látom annak, hogy bármelyik csapattársam is berezelt volna a nagy lehetőségtől. Ennek egyrészt az az oka, hogy még nagyon fiatalok, és kevés kudarcot éltek meg, másrészt mert hisznek az elvégzett munkában, saját bőrükön érzik, meccsről meccsre tapasztalják, hogy igenis van keresnivalója ennek az együttesnek Európa bármelyik csapata ellen.

A hetedik idényét tapossa Sopronban, részese volt néhány kudarcnak azok közül, amelyek az utolsó akadály vétele közben érték a csapatot. Mitől más a mostani együttes az előzőeknél?

Ez a társaság nem ismeri a félelmet. Társaim még a legnagyobb rangadók előtt sem feszültek, megalkuvás nélkül játszanak, ha sztárcsapatokkal találkozunk, nem rezelnek be attól, hogy mekkora világsztárok ellen kell eredményesnek lenniük.

Sopronban most nyilván óriási az elvárás, mindenki úgy gondolja, itt a lehetőség, be kell jutni a négyes döntőbe. Mit éreznek önök ebből?

Mivel szerdán jöttünk haza, és azóta szinte csak edzünk és videózunk, nem sokat. Persze az utca embere most nem azt kérdezi, amit eddig, hanem azt: ugye, nyertek pénteken? Ettől függetlenül semmiféle nyomást sem érzünk, a klubvezetők, az edzők, senki sem rak a vállunkra terhet, hogy most aztán meg kell csinálni. Szenzációs győzelmet arattunk Bourges-ban, de ezzel még csak egy nulla ide. Igyekszünk nem elszakadni a földtől, csak a meccsel foglalkozunk, azzal, hogy kijavítsuk a keddi hibáinkat.

Mi a szerepe a csapatban?

Csapatkapitányként nem elég csak a saját játékommal foglalkoznom, figyelnem kell a többiekre is. Székely Norbert edző és Török Zoltán ügyvezető együtt neveztek ki, amit a lányok elfogadtak és tiszteletben tartanak. Tisztában vagyok azzal, hogy már nem vagyok fiatal, kevesebb játékidő is jut nekem, de amikor pályán vagyok, igyekszem tökéleteset és maximálisat nyújtani.

Azért akadnak más feladatai is?

Hogyne. Tapasztalatom és rutinom miatt elismernek és tisztelnek a csapattársaim, sőt apró-cseprő bajaikkal rendre megkeresnek, kikérik a véleményemet nemcsak a kosárlabdáról, a civil életben adódó nehézségekről is. Ez jólesik, szívesen segítek nekik – amolyan tyúkanyó vagyok, aki irányítgatja, terelgeti a csibéit. Mivel fiatalok, ezért hullámzóbb a teljesítményük és néha a hangulatuk is, de hát ilyen a sport.

Túlzás azt állítani, az Euroliga négyes döntője pályafutásának csúcsa lehetne?

Nem, azt hiszem tényleg így lenne. Voltam már magyar bajnok, kupagyőztes, az év játékosa, gólkirály, mintegy ötvenszer szerepeltem a válogatottban, így talán ez tehetné teljessé a profi karrieremet.

Civilben már teljes az elégedettség?

Eszter lányom születése óta talán igen. Sokat változtatott az életemen, de azon nem, hogy imádok kosárlabdázni, és amíg tudom tartani a lépést a fiatalokkal, és nem sérülök meg, még egy ideig elpattogtatok.