Az orosz hívás

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2009.02.19. 06:26
Címkék

Szerda este negyed hét után három perccel megcsörrent a menedzserként ténykedő Filipovics Vladan mobiltelefonja, a készülék külföldi hívást jelzett. Oroszországból kereste a Zenit egyik vezetője, hogy egyrészt tudassa vele, milyen szép gólt lőtt az imént Huszti Szabolcs, másrészt pedig megköszönte, hogy néhány hete Szentpétervárra „hozta” védencét. A társalgás előzménye: a Zenit–VfB Stuttgart UEFA-kupa-találkozó második percében a kék-fehérek között első tétmeccsén szereplő magyar válogatott középpályás góllal mutatkozott be. Habár a névjegyét már korábban letette: említett fellépés előtt kétszer viselte a szentpéterváriak szerelését a törökországi felkészülési meccsek során, a Vojvodinának gólt lőtt, a Himki ellen gólpasszal tűnt ki. Ha ebből indulunk ki, nem volt meglepő, hogy a kapuba talált. Azon ellenben sokan csodálkozhattak, hogy mindjárt bekerült a kezdőbe. Huszti Szabolcs persze nem tartozott közéjük: amikor – mi tagadás – megdöbbentette a közvéleményt, hogy a Hamburg vagy éppen a Celtic helyett a Zenitnek kötelezte el magát, megmondta: noha tisztában van vele, hogy Európa egyik legjobb csapatába (lásd még: UEFA-kupa- és Szuperkupa-elsőség 2008-ból) igazolt, amelyben a legkevésbé neki lesz bérelt helye, cseppet sem fél attól, hogy a kispadra szorul. „Mint korábban mindenütt, itt is a legnagyobb tisztelettel lépek be az öltözőbe, aztán a teljesítményemmel igyekszem kivívni társaim megbecsülését. Nem aggódom, mert úgy érzem, több van bennem annál, amennyit eddig kihoztam magamból” – fogalmazott február elsején Huszti Szabolcs, órákkal azt követően, hogy aláírta az őt négy évre a Zenithez kötő szerződését. Szavaiból akkor, tetteiből szerda este derült ki, hiba lenne kételkedni benne. Egy gólból és egy jó meccsből persze felesleges messzemenő következetéseket levonni, még Huszti Szabolcsot se könyveljük el az új Arsavinnak, de annyit mindenképpen megállapíthatunk: az első csatát megnyerte, a társak – és a szurkolók – megbecsülését alighanem máris kivívta. Az újabb szentpétervári hívásokat pedig epedve várjuk.

Legfrissebb hírek

Aranycipő: Gyökeres nem talált be, de maradt az élen

Minden más foci
16 perce

Gálfi Dalma: A siker kulcsa, hogy elengedtem a nevem mellett lévő világranglistaszámot

Tenisz
26 perce

„Az Eb-bronz mellé tettem az aranyérmet” – Kuczora Csenge az El-győzelemről

Kézilabda
29 perce

Lamine Yamal semlegesítésén múlhat az Internazionale sikere

Bajnokok Ligája
53 perce

Női kézi NB I: két új igazolás bejelentésére készül a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
54 perce

Willi Orbán: Sajnos lassabban gyógyulok, mint szeretném

Légiósok
59 perce

Barcelona királynőjét is megcsodálhatjuk a Magyar Sport napján – Ónodi Henrietta kincsei egy páratlan kiállításon

Torna
1 órája

A hónap utánpótlásedzője: április jelöltjei

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik