Közeleg a visszatérés

TŐSÉR NORBERTTŐSÉR NORBERT
2009.02.17. 23:16
Címkék

A Semmelweis Egyetem Sze mészeti Klinikájának orvosai március elejére kontrollra várják Dvéri Zsoltot. A korábban szemműtéten áteső labdarúgó látószervével ugyanis eddig mindent rendben találtak, s ha az állapota továbbra is hasonló ütemben javul, az FC Fehérvár négyszeres válogatott középpályásának már csak a zárójelentésért kell a kórházba mennie.

Mint arról korábban beszámoltunk, Dvéri Zsoltot december közepén otthonában, barkácsolás közben baleset érte, miután a kezében tartott fúrógép szára eltört, és egy része a játékos szemébe fúródott. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a labdarúgó látóidege nem károsodott, ám az elkerülhetetlen operációt követően két-három héttel még homályosan látott. Felépülése előrehaladtával néhány hete elkezdhette a kocogást és az úszást, majd múlt csütörtöktől már a labdás edzéseket is – igaz, egyelőre csak lábbal.

,,Valójában három hete edzegetek, de néhány hétre még szükségem van, hogy megfelelő erőállapotba kerüljek – bizakodott a 32 esztendős középpályás. – A hegesedés még látszik a szememnél, de a varratok egy részét már eltávolították, míg a többi felszívódott. A folyamatosan adagolt szemcseppek hatására a fájdalom ugyan csillapodott, de a műtét után így is nagyon nehéz napokat éltem át. Figyelnem kellett arra is, hogy ne emeljek nehezet, még a gyerekemet sem kaphattam fel úgy, mint korábban. Kedden végre a csapattagokkal együtt végezhetek gyakorlatokat, mivel azonban sem szem-, sem fejvédőm nincs, a fejelést még mellőzöm. Szerencsére az elmúlt hetekben belém rögződtek azok a mozdulatok, amelyekre figyelnem kell, bár másra kell ügyelni a hétköznapokon és megint másra a futballpályán.”

Amennyiben továbbra sem lép fel semmiféle komplikáció, Dvéri Zsolt ismét az élvonalban futballozhat, s a negyedik-ötödik fordulóban visszatérhet a pályára. Addig is törheti a fejét, hogyan fejezze be a decemberben félbehagyott lakásfelújítási munkálatokat...

Legfrissebb hírek

Lionel Messi szerint az Arsenal tehetsége lehet a jövő egyik klasszisa

Angol labdarúgás
7 perce

Újabb rekordot döntött Michael Jordan 1998-as döntős meze

Amerikai sportok
7 perce

Asztalitenisz, egyéni Eb: Mindkét férfipárosunk túljutott a selejtezőn

Egyéb egyéni
9 perce

Vállsérülést szenvedett az NB II-es Kecskemét védője

Labdarúgó NB II
24 perce

Május 7-én Dohában rajtol a jövő évi Gyémánt Liga

Atlétika
32 perce

Heti légiósprogram: Galatasaray–Barcelona, Union–Dortmund, Bayern–Leipzig 

Légiósok
1 órája

Sportlövő-vk: Péni István negyedik légpuskában

Egyéb egyéni
2 órája

Bomba meglepetés: belga játékos búcsúztatta Alcarazt Sanghajban

Tenisz
2 órája