Rossz meccs, ritka vég

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2009.02.15. 23:11
Címkék

Mivel a 291. Old Firm előtt a Celtic két ponttal vezetett a Rangers előtt, az esetleges győzelemmel a vendégek átvehették volna a vezetést a tabellán, arról nem is beszélve, hogy legutóbb odahaza kapott ki a zöldektől Walter Smith együttese – lett volna tehát miért revánsot vennie. Volna. A Celtic Parkban megrendezett mérkőzés ugyanis 0–0-val ért véget, így megmaradt a kétpontos különbség a felek között.

A végeredmény egyébként hű lenyomata a pályán történteknek. A Rangers csak a második félidőben játszott a kapura is veszélyesen, de a Celtic teljesítménye is jócskán elmaradt a várttól, igaz, Scott McDonald révén legalább ziccerig jutott – más kérdés, hogy a zömök ausztrál csatár három méterről legalább ugyanannyival a kapu mellé fejelte a labdát. Időközben viszont záporoztak a rossz beadások, az értelmezhetetlen passzok, sőt Nakamura Sunszuke, a Celtic japán bálványa egy ízben az egyszemélyes sorfalba püfölte a labdát, nagyjából csípőmagasságban.

A fordulás után élet költözött a vendégekbe, olyannyira, hogy kétszer a nehéz természetű, de ragyogó képességekkel megáldott Artur Boruc kapusnak kellett bravúrt bemutatnia a gól elkerülése érdekében. Az egyiknél Stephen McManus ötösnél megcsúsztatott labdáját ütötte ki a bal kapufa mellől – aki nem tudná, a furcsa nevű hátvéd Boruc csapattársa.

Maradt tehát a 0–0, ami az egyik legritkább eredménynek számít az Old Firm történetében: minden sorozatot figyelembe véve a legutóbbi 52 egymás elleni összecsapáson mindössze harmadszor fordult elő.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: FTC–Újpest derbi az NB I-ben; pályán a DVSC és az ETO a női kézi BL-ben

Minden más foci
1 perce

Férfi kosár Euroliga: az utolsó előtti elkapta a Zalgirist, legyőzte baszk riválisát a Barcelona

Kosárlabda
5 perce

La Liga: az Osasuna legyűrte a Celtát Vigóban

Spanyol labdarúgás
33 perce

Az alpesi sí legendái gyújtották meg a lángot a téli olimpián

Téli olimpia 2026
35 perce

Magabiztos győzelmet aratott a Leeds a Nottingham Forest felett

Angol labdarúgás
45 perce

Ligue 1: nem bírt a sereghajtóval a Lille

Francia labdarúgás
57 perce

Mint ablakos tótnak a hanyatt esés – ikszelt egymással az olasz tabella utolsó kettője

Olasz labdarúgás
1 órája

Az Union Berlin és az Eintracht Frankfurt sem tudta megszakítani rossz sorozatát

Német labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik