Kacifántos út után – több tapasztalattal

2009.02.12. 01:08
Címkék
Az olimpiai szereplés kiharcolása még nagyobb bravúr lett volna, mint a szapporói győzelem.
Kacifántos volt a megérkezés Budapestre Rigából, akárcsak az odaút…Nem kifogásokat keresek, félreértés ne essék, de múlt hét szerdán is rengeteget utaztunk, másnap pedig már játszottunk a lettek ellen. Azt hiszem, a vasárnapi, ukránok elleni találkozón látszott, hogy szombaton tudtunk pihenni. Úgy vélem, sokan csak dobálóznak a szavakkal, miközben egyszerűen nincsenek meg a feltételek. Itt a blogban is leírtam, máshol is nyilatkoztam arról, hogy többet vártam a mi sorunktól. Ha nekünk jobban megy, az feldobta volna az egész csapatot. Úgy érzem, másoknak is el kell ismerniük, ha hibáznak. Gyakorlatilag mi vagyunk a szereplői ennek az előadásnak, ám sokan megjelennek, amikor sikert érünk el. Látni kell, hogy tavaly április 19-e óta, mióta kiharcoltuk az A-csoportos részvételt, nem sok minden változott. Az utánpótlásra megszavaztak 170 millió forintot, ami nagy dolog, ugyanakkor például továbbra is borzasztóan kevés a fedett jégcsarnok az országban.A sikertelenség ellenére úgy érzem, hasznos volt a rigai torna. Remélem, nem csak mi gyűjtöttünk sok tapasztalatot, és más is tanul ebből a túrából.Úgy érzem, az olimpiai szereplés kiharcolása még nagyobb bravúr lett volna, mint a szapporói győzelem. A lettek ellen megvalósult, amit terveztünk, az előzetes taktikát betartottuk, annak ellenére, hogy nem volt sok kapuralövésünk, három gólt is ütöttünk. El kell ismerni, jobbak voltak a hazaiak, sokkal előrébb járnak nálunk.Az olaszok elleni 1–4-nél jobbat tudunk, ebben biztos vagyok, de aki kritizálta ezt az eredményt, annak össze kellene hasonlítania az olaszok körülményeit meg a miénket…Úgy érzem, az ukránok ellen sokkal jobban ment a játék. Bizonyítottuk, hogy a tavalyi fantasztikus győzelem nem a véletlen műve volt.Nagyon örülök, hogy sikerült elérni, hogy az emberek felkapják a fejüket Magyarországon arra a szóra, hogy jégkorong. Csodálatos a magyar közönség, ahogyan fogadták a torna végeredményét, az fantasztikus.A hozzászólások teljesen reálisak. A kommentelőktől kapott biztatások óriási erőt adnak a folytatásra!
Legfrissebb hírek

Egy hónap múlva 38 magyarral rajtol a cselgáncs Grand Slam

Egyéb egyéni
26 perce

Úszó Eb: Sárkány Zalán országos csúccsal döntős 800 gyorson

Úszás
1 órája

Matthäus szerint Nagelsmann-nak külföldön kellene munkát keresnie

Német labdarúgás
2 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2 órája

Unai Emery minden sorozatban aranyérmes lenne az Aston Villával

Minden más foci
2 órája

Japán válogatott kapust igazol a PSG; cserélt egymással az Everton és a Palace – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

Az utolsó percben szerezte a tizenhat éves középpályás a győztes gólt a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2 órája

Tóth Anna mégis futhat az atlétikai Eb elődöntőjében

Atlétika
2 órája