Berzi Sándor viszi majd el a balhét

2009.02.11. 23:16
Címkék

Az MLSZ megtorolja az ellenszegülést; aki nem hajlandó beállni a sorba, ne lepődjön meg, ha dörgedelmes ejnye-bejnye lesz makacsságának viszonzása. Noha a fehérváriak továbbra is biztosak igazukban, a szövetség fegyelmi bizottsága elmarasztalta a klubot, amiért nem engedte el két fiatal játékosát, Bencze Zsoltot és Lelkes Pétert a Jámbor László, Wilco van Buuren tandem vezette központi felkészülésre. A piros-kékek vezetői azzal védekeztek: az edzőtábor a FIFA szabályaival ellentétes, a behívóknak ugyanis a versenynaptárhoz kell igazodniuk. Ám hiába volt minden erőfeszítés. Habár a korábban beígért pontlevonás elmaradt, Berzi Sándornak kell elvinnie a balhét: az FC Fehérvár ügyvezetőjét százezer forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezték, továbbá két hónapra eltiltották a sportszakmai tevékenységtől – igaz, utóbbit 2009. június 30-ig nagy kegyesen felfüggesztették.

„Sajátságos helyzet alakult ki – szögezte le szerda délután Berzi Sándor. – A büntetés tényét már világgá kürtölték, ám egyelőre a határozatot és az indoklást sem kaptuk kézhez. Bárhogy legyen, meg vagyunk győződve arról, hogy igazunk van. Amikor a szükséges papírokat eljuttatják hozzánk, alaposabb áttanulmányozásuk után döntünk arról, fellebbezünk-e.”

Kérdés persze, miért éppen Berzi Sándort dorgálták meg. Egyáltalán, lehetséges ez?

„Csak arra tudok gondolni, miután én vagyok az ügyvezető, egy személyben képviselem a klubot, így aztán engem vonnak felelősségre is – érvelt. – A két érintett játékosunkkal, Bencze Zsolttal, valamint Lelkes Péterrel szemben ugyanúgy fegyelmi indult, érthető, hogy védelmembe kellett őket vennem. Szerencsére ellenük megszüntették az eljárást.”

A tanulópénzt pedig az ügyvezetővel fizettetik meg.

Legfrissebb hírek

Férfi kézi: keresztszalag-szakadással műtötték a Fradi szélsőjét

Kézilabda
2 perce

Deli Rita: Komoly sikerek kapujában a Ferencváros, jó nézni a játékukat

Kézilabda
17 perce

Vb-döntős partjelző tevékenykedik az FTC Plzen elleni El-meccsén

Európa-liga
52 perce

Kinyik Ákos sérülés utáni gólöröme a 200. bajnokin – fókuszban az NB I 9. fordulójának ászai

Labdarúgó NB I
1 órája

Női kézi: az Esztergom kiemelt a harmadik El-selejtezőkör sorsolásánál

Kézilabda
1 órája

Az Újpest csodacseréje lett Gleofilo Vlijter

Labdarúgó NB I
1 órája

A Buffalo Bills leküzdötte az egyik démont, amely évek óta az útjában állt

Amerikai sportok
1 órája

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája