Sorsfilm
Pörög a film. A kamera az arcokra fókuszál. Egészséges, erős fiatalemberek érkeznek edzésre. Nem nagy ügy, mondhatni mindennapos esemény a sportoló életében. Csakhogy ez más, egészen más pillanat: újrakezdeni, keménynek lenni, megint versenyzővé válni egy feldolgozhatatlan tragédia után. S a kamera mutatja a szemeket, a megdöbbent tekinteteket, a veszprémi kézilabdacsapat tagjainak fájdalmát. Jönnek egymás után, hogy folytassák az életet, a hétköznapokat. De ők is tudják, hogy innentől kezdve már semmi sem lesz ugyanolyan. Pörög a film. A kamera nem mozdul, csak az előtte izgő-mozgó, majd rohanó alakok változtatnak helyet. Aztán feltűnik Marian Cozma sudár alakja, ahogy kedvesével kézen fogva lépked le a lépcsőn. S a kép vált, a román sportoló ekkor már fut, menekül a szórakozóhelyről, s a felvételen pontosan látszik a káosz, a zűrzavar s a borzalmas végkifejlet. Pörög a film. A felvételen mécsesek, gyertyák, síró férfiak és nők látszanak. A fejekben, a gondolatokban ott motoszkál a megválaszolatlan mondat: hát milyen világban élünk? A kérdés persze költői, választ erre a legfelkészültebb közgazdász, politikus vagy pszichiáter sem képes megadni. Immár egyértelműen a túlélés a cél. Pörög a film. Politikusok mondják a magukét, van, aki felháborodva, asztalra csapva, vehemensen, van, aki mértéktartóan, higgadtnak tűnve, a szavakat keresve. Nem könnyű most… Azok persze hallgatnak, akik néhány napja még a miskolci rendőrkapitány nagy vihart kiváltó mondatai után az emberi jogokról és kirekesztésről papoltak. Pörög a film. Mocsai Lajos, a veszprémi csapat edzője nyilatkozik. Megtörten, ájulás közeli állapotban. Arról beszél, hogy vasárnap meccset játszanak. Hogy a játékosok és a vezetők egyöntetűen úgy döntöttek, nem kérnek halasztást, nem temetkeznek a gyászba, nem bújnak el a világ elől – hanem sportemberhez méltóan dresszt, nadrágot húznak, és megküzdenek a sikerért. Az lesz minden idők egyik leggyászosabb, legfelkavaróbb kézilabdameccse. Szerb Antal írta az Utas és holdvilágban: „Életben kell maradni. Élni fog ő is, mint a patkányok a romok közt. De mégis élni. És ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami.” Pörög a film. A sors úgyis továbbírja e tragikus történetet.
