Van nekünk futballistánk! – Szőlő-blog

Igazán tiszteletreméltó Vladan Filipovics szakmai alázata. Nem elsősorban azért, mert hajdani élvonalbeli játékos létére nem átall odaállni ellenünk a BLSZ IV-ben szezonról szezonra, hanem most éppen azért, mert képes volt tisztességesen végigülni a Budapest Honvéd–Fehérvár FC Ligakupa-mérkőzést. Azok után, hogy néhány napja érkezett haza Szentpétervárról, ahol élete talán legnagyobb üzletét nyélbe ütve Huszti Szabolcs szerződtetésénél segédkezett.Ügyfele, a pár éve még ismeretlen, vidéki fiúcska révbe ért: az UEFA- és Szuperkupa-győztes Zenit játékosa lett, havi 37 millió forintos álomfizetéssel, és 26 évesen ragyogó szakmai kilátásokkal.Merthogy ez az írás persze róla, Husztiról kell, hogy szóljon. Amikor pár hete gólt lőtt a Milannak egy edzőmeccsen a Hannover színeiben, már nagyon akartam méltatni őt, mert igazságtalan, hogy az ilyesmi mellett ma már csak úgy elmegyünk szó nélkül. Mert igenis egyre inkább elkényeztetnek bennünket a légiósaink, és ez nem belemagyarázás, tény. Már szinte fel sem kaptuk a fejünket azon (a legtöbb magyar újságolvasó legalábbis), hogy Fülöp Márton elhappolta (a manapság már képletes) 1-es számú mezt egy kilencmillió fontos, gyakorlatilag hazai kapus elől az angol első osztályú Sunderlandnél, hogy Szalai Ádámot egyszercsak benevezte a BL-be a Real Madrid (!), hogy Juhász Roland gólt fejelt az Anderlecht védőjeként, vagy hogy Dzsudzsák Balázs vágott egy mesterhármast a PSV színeiben.De valahogy ennél is nagyobb közönyt éreztem Huszti Szabolcs újabb és újabb bravúrjai kapcsán. Mintha nem akarná elhinni senki, hogy ez az alacsony növésű, kimondottan nem magyaros, flikkflakkos futballt játszó Matthäus-kedvenc tényleg megcsinálja, amit a fejébe vett, és nagy futballista lesz belőle. Pedig, ma már beláthatjuk, hogy alkatilag sokkal alkalmasabb erre, mint sok más, tinikora óta tehetségként dédelgetett honfitársunk, akik közül nagyon sokan véreztek el a profik között az elmúlt évtizedekben.Szabolcs valahogy éppen az ellentéte a szerencsétlen, önbizalomhiányos, tutyimutyi magyar focistáknak. Amikor a Fradi száműzte Sopronba, élete első nyolc bajnoki meccsén lőtt öt gólt. Aztán, amikor Lothar Matthäus (leginkább maradandó magyarországi döntéseként) rögtön ezután válogatott játékost csinált belőle, 2–2-nél odaállt a büntetőhöz Japán ellen az utolsó percben, s persze belőtte. Ahogyan Sopronban a Győr, vagy a Fradi színeiben a Tirana ellen is, sorsdöntő pillanatban. Sokan húzták a szájukat, hogy ugyan, miként lehet válogatott ez a gyerek, de őt nem elbizonytalanította a susmus, hanem megsokszorozta az erejét. Pedig amikor ötvenezer ember előtt kifutott a brazil válogatott ellen a Puskás-stadionba, hát, akkor bizony nem kicsit fordult vele a világ.És aztán sorra produkálta az olyan pillanatokat, amelyeket nem szoktunk meg futballistáinktól. Nem csak nemzetközi tétmeccsen duplázott a Fradiban, hanem aztán kettőt rúgott Skóciában is, nemzeti mezben. (És micsoda gól volt az a távoli bomba!) Aztán természetesen megtehettem volna ezt fantasztikus új szerződése kapcsán is: a Huszti–Zenit megegyezés már nemzetközileg jegyzett, komoly átigazolási hír volt. Valódi, európai transzfer, a korábban oly ritka esetek egyike, amelyeknél élő szerződésű magyar játékost vásárol ki egyik komoly profi klubból egy másik, jelentős összegért.De Huszti újra és újra olyasmit produkál, ami váratlanul pozitív. Nála valahogy nem aggódtam amiatt, hogy betegen érkezett meg a Zenit törökországi edzőtáborába: Vladan a Bozsik-stadion VIP-szobájában magától értetődő természetességgel mondta a mai Ligakupa- meccs szünetében, hogy Szabi este már játszik a Zenitben.Játszott is, természetesen kezdőként, és „természetesen” az első negyedóra végén az ő góljával szereztek vezetést a szentpéterváriak a Vojvodina ellen.Ettől még nem azt mondom, hogy Huszti kirobbanthatatlan lesz a csapatból, és máris megvan az új orosz gólkirály, aki megint az UEFA-kupa-győzelemig vezeti a Zenitet, de annyit igenis állítok, hogy ebben a fiúban sokkal több van, mint amit a szakembereink beleláttak még néhány éve is. És állítom azt is, a nehezén már túl van: aláírta élete szerződését, odakerült egy nagy klubhoz, amelynek nagytekintélyű és sikeres edzője éppen őt akarta. A válogatottbanmegkérdőjelezhetetlen helye van (bár még egy bő éve csak, hogy az akkori szövetségi kapitány és a jelenlegi MLSZ-vezetőség kitette őt a csapatból), ahogyan a szurkolók szívében is. Már csak kevés választja el attól, hogy a magyar futball legendás légiósai mellé nőjön.Persze, persze… Ott motoszkál az emberben, hogy Szabics Imre is duplával indított a bajnokságban, majd a Manchester Unitednek is betalált a BL-ben, hogy aztán egyszer, s mindenkorra elfelejtsen futballozni… Meg más hasonló megmagyarázhatatlan sztorik Eszenyi Dénes mecheleni mesterhármasától Fischer Pál ünnepelt amszterdami félévéig, amely esetekben a meseszerű csillogást a teljes elszürkülés és sikertelenség követte.Most mégis azt súgja valami: Huszti nem a kudarctörténeteket fogja gyarapítani a magyar labdarúgás fordulatos, vaskos antológiájában.És nem csak azért, mert máris elképesztően sikeres út áll mögötte.Hogy ezt az utat képzeletben önök is bejárják vele, hadd idézzek föl néhány gondolatot abból az interjúból, amelyet Somogyi Zsolt kollégámmal írtunk közel öt éve a Képes Sportba, s amelynek főszereplője a Fradi új kedvence, az akkor 21 éves Huszti Szabolcs volt.Mit mondott például a pénzről a ma meseszerű, havi 37 millió forintos jövedelemmel rendelkező, szerény, kollégiumi szobában nevelkedett fiatalember 2004-ben? A kérdés úgy szólt, milyen összegre vágyik, mennyi pénz tenné elégedetté, nyugodttá? Íme az egykori válasz:„Nem tudok konkrét összeget mondani, én futballozni akartam mindenáron, erre tettem fel mindent, és persze az a célom, hogy mihamarabb külföldre kerüljek, szakmailag és anyagilag is az az igazi előrelépés. Mit mondjak, ötvenmilliót, ötszázmilliót? Ha lesz egy szép házam, egy jó kocsim nekem és a kedvesemnek, és még tudok venni két-három ingatlant, hogy abban legyen a pénzem, ne a számlán álljon, akkor, azt hiszem, nem kellene tartanom a jövőtől…”De ennél is érdekesebb és tanulságosabb ma már (nekem egyenesen szívbemarkolóan szép), amit Huszti 2004-ben karrierje kezdetéről mesélt:„Engem arra tanítottak gyermekkoromban, hogy ha dolgozom, és mindent megteszek azért, hogy jól menjen a játék, ha lelkiismeretesen megcsinálok mindent az edzéseken, automatikusan megjön az önbizalmam. Ha valaki lazsál hét közben, a meccs előtt nem hazudhat magának, hogy ennél jobban képtelenség lett volna készülni. Azt hiszem, mindezt otthonról hoztam, édesapámon is azt láttam, hogy az elvégzett munkában hisz, és amikor nem játszottam, mindig mondta: ne legyél elkeseredve, csak dolgozz nyugodtan, mert az egyszer gyümölcsözik, legfeljebb nem ott, ahol mellőznek. Ez nem mindig könnyű, de egy idő után éreztem, hogy helyem lehet az élvonalban, és el akartam jutni oda, nem hagytam, hogy bármi eltérítsen. Igen, ezt apunak köszönhetem, mint annyi mindent. Amikor a serdülő háromba felkerültem, egy héten kétszer Gógánfáról apu hozott fel Budapestre, egy edzésre és a meccsre. Néha kocsival, de általában vonattal jöttünk, kétszázhúsz kilométer oda, kétszázhúsz vissza, ez azért rengeteg időt, türelmet és persze pénzt igényelt a családomtól. Tartotta bennem a lelket, ha kellett, amikor a fővárosba költöztem, és kollégiumban laktam, a szüleim minden mérkőzésre eljöttek…”Köszönet hát a szülőknek most tőlünk, szurkolóktól is, s íme egy ezredik bizonyíték arra, hogy legtöbbször nem abból lesz nagy játékos, akiről a szakemberek tizenhat-, tizennyolc- vagy éppen húszesztendős korában azt gondolják.Amúgy tudják önök, hogy hol van Gógánfa? Ha a 8-as útról Jánosháza után rátérünk a 84-es útra déli irányban, majd Ukknál letérünk nyugati irányban, akkor megtaláljuk… Veszprém megye alig 800 lelkes falvacskája…És tudják, merre van Szentpétervár? Nagy Péter és Dosztojevszkij városa, a hajdani Leningrád? Ott négymillióan laknak, és a város világhírű csapatának meccseire – amíg el nem készül az új stadion – általában jó negyvenezren járnak…Szöllősi György