Még a válságot is legyőzték

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2009.02.08. 01:04
Címkék

Azok után, hogy tavaly több ször is felvetődött, az UEFA elveszi Lengyelországtól és Ukrajnától a 2012-es Európa-bajnokság rendezési jogát, illetve hogy a globális válság elsősorban éppen az építőipart sújtja, hirtelen egymás nyakába borultak a szervezők és az európai szövetség korifeusai. David Taylor, az UEFA főtitkára a helyszínen tartott ellenőrző körútja után ezt nyilatkozta: „Bár az egész világ pénzügyi válsággal küzd, az ukránok ismét tartják az előkészületek megfelelő ütemét.”

Azt ugyan nem tudni, melyik szektor (az állami vagy a magán) avatkozott be, de valami biztosan történt, hiszen az ukránoknak a hotel- és stadionépítésben jelentős lemaradásaik voltak. Most viszont, ahogyan Taylor, illetve Ivan Vaszjunik ukrán miniszterelnök-helyettes sajtótájékoztatón közölte: senkinek sincs kétsége afelől, hogy három év múlva Ukrajna és Lengyelország látja vendégül a kontinens elitjét.

„Először fordult elő, hogy semmiről sem kellett vitatkoznom az UEFA képviselőivel. Most már talán nem kételkednek abban, hogy képesek vagyunk jól felkészülni és megrendezni az Európa-bajnokságot” – mondta elégedetten Hrihorij Szurkisz, az Ukrán Labdarúgó-szövetség elnöke. Néhány hónappal ezelőtt még aligha mosolygott, amikor egymás után jelentkeztek a lehetséges beugrók. Spanyolország, Olaszország és Németország (utóbbi az Ukrajnánál sokkal jobban álló Lengyelországgal közösen) neve is felvetődött.

Legfrissebb hírek

Monterrey számára a vb többet jelent négy meccsnél; Somália szerint Neymar félisten

E-újság
21 perce

Nagyon megéri inni! – Moncz Attila publicisztikája

Foci vb 2026
21 perce

Kicsik és nagyok – Bobory Balázs jegyzete

Foci vb 2026
21 perce

Ronald Koeman a kiesés után távozik a holland válogatott éléről

Foci vb 2026
22 perce

Elkezdődött a Franciaország–Svédország összecsapás!

Foci vb 2026
46 perce

Serena Williams vereséggel tért vissza Wimbledonba

Tenisz
51 perce

Szurkolói pillanatképek New Jersey-ben

Foci vb 2026
59 perce

Vb 2026: Franciaország–Svédország 1–0

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik