Itt a hetedik Real-csapás

Vágólapra másolva!
2009.02.08. 01:04
Címkék

„Nagyon nehéz lesz utolérni a Barcelonát, mert képtelen veszíteni. Nem hibázik, így nekünk nincs más választásunk, mint küzdeni, nyerni és várni. Hátha hibázik” – mondta a Santander elleni bajnoki előtt amolyan útravalóként Iker Casillas, a Real Madrid kapusa. A szombat este a királyi gárdában 454. alkalommal pályára lépő, ezzel a klub szereplési örökrangsorában élen álló Paco Buyót utolérő kapus nem véletlenül pesszimista – még ha ezt az elvakult Real-hívek nehezen is tudják elfogadni –, hiszen ha csak az egyszerű matematikát vesszük alapul, nehezen hihetjük, hogy a 21 forduló alatt összesen hét pontot vesztő Barcelona 17 kör során tízzel több (!) pontot veszít, mint a Real. Még akkor is, ha a címvédőnek legalább már a formája stimmel, mert a legutóbbi hat bajnokiját megnyerte, és Casillas mindöszsze az Osasuna ellen (3–1) kapott gólt, a Valencia (1–0), a Villarreal (1–0), a Mallorca (3–0), a Deportivo (1–0) és a Numancia (2–0) elleni találkozót hiba nélkül hozta. Amilyen kiszámíthatóan (ha úgy tetszik, jól) teljesít Casillas, majdnem annyira kiszámítható, ki szerzi manapság a csapat góljait. Ebből a menetelésből Arjen Robben négy, Raúl három, Gonzalo Higuaín és Sergio Ramos pedig két-két góllal vette ki a részét, a többiek viszont ebben a tekintetben pihentek. A tendencia sem változott szombat este a Bernabéuban. Casillas megint nem kapott gólt, a nagy négyesből (azért ne feledjük, egyikük, Sergio Ramos jobbhátvéd) meg valaki főszerepet vállalt. Az addig semmit sem mutató Gonzalo Higuaín a 49. percben meglódult, jó ütemű visszahúzós cselével a „világba küldött” egy santanderi bekket, majd éles szögből jobbal a kapu jobb oldalába lőtt. Így legalább csaknem egy napig tizenkettőről kilenc pontra csökkent a Barcelona előnye.

Legfrissebb hírek

Bognár György: Egy bíróval volt jobb a Ferencváros

Labdarúgó NB I
6 órája

Vasárnapi sportműsor: Barca–Real, Liverpool–Arsenal, ZTE–Újpest

Minden más foci
6 órája

Pakson fordított és győzött a Fradi; már-már bajnokok a győri női kézisek

napilap
6 órája

Ligue 1: Negóék meccse félbeszakadt, aztán folytatódott, és kikaptak a Marseille-től

Francia labdarúgás
6 órája

Kiütéses sikert aratva hét év után visszajutott a Bundesligába a Hamburg

Német labdarúgás
6 órája

Agyonhallgatás után – Ballai Attila publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Volt egy kis kavarás… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Sörloth mesternégyesével ütötte ki az Atlético Madrid a Real Sociedadot

Spanyol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik