Még a fontmilliókat is legyőzte a beugró

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2009.02.05. 01:05
Címkék
Ricky Sbragia, a Sunderland menedzsere a The Telegraph című lapban kijelentette: hiába épült fel sérüléséből Craig Gordon, egyelőre Fülöp Márton az együttes első számú kapusa. A 2007 nyarán rekordösszegért megvett skótnak egyelőre olyan összecsapásokon kell újfent meccsrutint szereznie, mint a Blackburn elleni FA-kupa-csata.

Ön szerint is bizalminak számít a kapusposzt?Ön szerint is bizalminak számít a kapusposzt?

Abszolút. De nemcsak a kapusoké az, hanem a mezőnyjátékosoké is. Az ember csak akkor tud jól teljesíteni, ha érzi az edzője bizalmát. Én az edzőváltás óta érzem, hogy ugyanolyan esélyem van a csapatba kerülésre, mint Gordonnak.

Roy Keane-nél nem voltak egyenlőek a feltételek?

Ő Gordont favorizálta. De megértem. Ő vette meg kilencmillió fontos rekordösszegért, neki azt kellett bizonyítania, hogy nem az ablakon szórta ki a pénzt.

Miben más Sbragia, mint Keane?

Jobban ismeri a játékosokat, mint embereket. Korábban pályaedző volt, többet foglalkozott velünk, mint a menedzser. De ez így szokás, ezen nem kell csodálkozni. Mindig a pályaedző a híd a menedzser és a keret között. Amikor átvette a csapatot, ismerte a lelkünket, a képességeinket. Nagyon korrektül bánt velünk, úgy érzem, inkább a játékosok menedzsere. Fontos neki, hogy jól érezzük magunkat, hogy törődjön velünk.

Jobb a hangulat?

Lazább. De ne csökkentsük Keane érdemeit! Ő hozta fel a Sunderlandet arra a szintre, ahol most van. Az első évben a Premier League-ben maradt vele, stabilizálta a helyét az élvonalban, ezekben elévülhetetlen érdemei vannak. Ugyanakkor Ricky kinevezésével rengeteg teher került le a futballisták válláról, és ez látszik is az eredményeken, illetve a játékunkon.

Milyen viszonyban van Gordonnal? Az ilyen jellegű rivalizálás nem mindig tesz jót az emberi kapcsolatoknak.

Akkor mi kivételként erősítjük a szabályt. Jóban vagyunk, nagyon jóban. Nem csak azért mondom, mert kötelező ezt mondanom. Mindig is abban voltunk, akkor is, amikor én ültem a padon, és most is, amikor én védek. Ugyanazt a segítséget kapom meg tőle, amit én adtam neki.

Miben tud segíteni egymásnak két kapus?

Az egészséges rivalizálás sok mindenre jó. Egy jó kapusközösségben mindenki nyomást akar helyezni az első számú kapusra, ami jó esetben belőle is többet hoz ki. De ennek korrekt körülmények között kell zajlania, nem úgy, hogy közben meg hátulról fúrják az embert. Ha valaki bekerül a csapatba, a teljesítménye alapján kerüljön be. Úgy, ahogyan nekem sikerült.

Mennyire szokatlan eljárás, hogy a háttérbe szorult játékos többször is elbeszélget a menedzserrel, és faggatja, hogy mikor játszhat?

Azért én is gyakori vendég voltam Keane irodájában… Volt vele pár dialógusom. Mondtam, hogy szeretnék játszani, ha meg erre nincs mód, legalább engedjen el. De ez így természetes, mindenki szeretné látni, hogyan alakul a jövője.

Fülöp Mártoné hogyan alakul?

Meg akarom tartani a mezem és a helyem, emellett jó teljesítménnyel akarom bentmaradáshoz segíteni a csapatomat. Nem érzem, hogy bérelt helyem lenne, de miért is lenne az, hiszen hihetetlenül jó kapus toporog mellettem. Nem kényelmesedhetek el, ugyanakkor a helyzet még jobb teljesítményre ösztönöz. Meg aztán másfél év múlva lejár a szerződésem, döntenem kell nekem is, a klubomnak is. Jól érzem magam a bőrömben.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: két meccs az NB I-ben; magyarok döntőznek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
4 órája

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
4 órája

Rg-vb: továbbra is Varfolomeev a trónon, Pigniczki Fanni lemaradt a döntőről

Egyéb egyéni
5 órája

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
5 órája

A Girondins Bordeaux megint egy lépéssel közelebb a csődhöz

Francia labdarúgás
5 órája

A Nyírbátor és a Veszprém győzelmével indult a futsal NB I 2026–2027-es idénye

Labdarúgó NB I
5 órája

Kriszt Sarolta 16 pontra a legjobb tíztől hétpróbában

Atlétika
6 órája