Hiába a hagyományok
Ha a hagyományokat vesszük figyelembe, le sem kellett volna játszani a Juventus–Napoli negyeddöntőt. Eddig kétszer játszott egymással e két csapat Torinóban ebben a sorozatban, és mindkétszer a Juve nyert 1–0ra. 1978. május 24-én Luciano Spinosi, 1999. december 16-án Juan Esnaider találatával.
Viszont mivel nem a történelemre építkeznek a jelenlegi sorozatban, s egy mérkőzésen dől el a továbbjutás, paprikás hangulatú ütközetre volt kilátás az Olimpiai Stadionban, s a meccsre jóval több néző jött ki szurkolni, mint amennyien általában ott vannak egy olasz kupameccsen. Ez talán arra vezethető vissza, hogy mindkét félnek kellett a győzelem, a hazaiak ugyanis a bajnokságban kétszer, a vendégek háromszor kaptak ki – egymás után. „A siker, amely elődöntőt ér, gyorsan helyreállítaná a játékosok önbizalmát”
– vélte Claudio Ranieri,a „zebrák” edzője a találkozó felvezetésként, a Juventusban nyolc idényt lehúzó Marcelo Zalayeta ellenben arról beszélt, hogy „határozott meggyőződéssel jöttünk Torinóba, támadni fogunk, semmivel sincs kevesebb esélyünk, mint régi csapatomnak”
– mondta a jelenleg aNapoli szerelésében futballozó uruguayi csatár.
Az eltökéltség tényleg látszott a csapatokon – igaz, ez főleg arra irányult, nehogy gólt kapjanak. Biztonságból a Juve padján ült egy világválogatottnyi támadó középpályás- és csatársor (Nedved, Camoranesi, Trezeguet, Amauri), s a sérüléséből épülgető francia világbajnok hatalmas tapsot is kapott „híveitől”, amikor a 60. percben a pályára lépett. Be kellett állnia, mert ugyan az első félidőt lejátszották helyzet nélkül, a másodikban azonban a Napoli feléledt. Később pályára lépett Pavel Nedved is, ám egyikük sem vitte csapatát közelebb a gólhoz, és az égszínkék rohamok sem vezettek eredményre a rendes játékidő végén. Mivel kilencven perc alatt gól nem született, következett a hosszabbítás, amely lapzártánk után fejeződött be.
