Kontroll e-mailben

R. B. B.R. B. B.
2009.02.04. 11:09
Címkék

Noha a decemberben ujjtörést (a bal kezének kisujja sérült meg) szenvedő Kiss Gergelyt Magyarországon műtötték meg, a háromszoros olimpiai bajnok azóta visszatért Montenegróba, így e-mailben és telefonon tartja a kapcsolatot Tóth Ferenc főorvossal. Kedden például kontrollvizsgálaton „vett részt”, miután a helyi orvosok által készített röntgenfelvételt küldte el e-mailben a doktor úrnak.

„A jövő héten vehetik le végleg a gipszet, és várhatóan február végén, a Brescia ellen térhetek vissza – tudtuk meg a balkezes klasszistól. – Egyébként tépőzáras gipszem van, így időnként le szoktam venni, mozgatom az ujjamat, de elképzelhető, hogy nem lesz már tökéletes. Alaphelyzetben nem fáj, de amikor hajlítani próbálom, akkor nagyon, és még a műtéti duzzanat sem tűnt el.”

A Primorac Kotor légiósa úszó- és konditermi edzéseket végezhet. Zala Györgytől, a válogatott erőnléti edzőjétől kapott egy csuklóra erősíthető kampót, ennek segítségével tud súlyzózni. A hiányzást nemcsak ő viseli rosszul, hanem a Kotor is, nélküle az Euroligában a görög Olympiakosztól, az Adria-ligában a horvát Jug Dubrovniktól kapott ki az együttes. Az előbbi vereség a fájóbb, ezzel ugyanis a pireusziak lépéselőnybe kerültek a Primoraccal szemben, és ha szombaton hazai pályán is legyőzik montenegrói riválisukat, minden bizonnyal övék lesz a csoportelsőség.

„Ha kikapunk, a második hely maradhat a célunk – ismerte el Kiss Gergely. – Utána viszont a Brescia elleni hazai és a Sibenikkel szembeni idegenbeli meccs hozható. Kaptunk kritikát a gyengébb teljesítmény miatt, vannak betegek, sérültek, most elsősorban én, de ezzel együtt a továbbjutás mindenképpen elvárható.”

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: az FTC a Viktoria Plzent fogadja az El-ben

Minden más foci
2 órája

Fradi: vissza Európába; Márton Gábor 60 éves

E-újság
2 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond a spanyol álomcsapatban

Kézilabda
2 órája

Női kosárlabda Euroliga: Lelik tizenhárom, Takács-Kiss tizenkét pontot dobott

Kosárlabda
2 órája

Múlhatatlan ellenszenv – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2 órája

Rossz hír a cseheknek – Borsos László jegyzete

Európa-liga
2 órája

Varga Barnabás visszatért, de kikapott az AEK a Sahtartól

Bajnokok Ligája
2 órája

Villa-gála a Fener ellen, a Bodö a BVB-t is elkapta, drámai meccsen nyert a Betis – szerdai BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2 órája