Beckhamés a másik tíz

„Nincs bal lába, nem tud fejelni, cselezni, és ritkán rúg gólt. Egyébként nem rossz játékos” – mondtaGeorge Best manchesteri időszaka csúcsán David Beckhamről, és bár a rosszmájú megállapítás nyilvánvaló túlzás, valószínűleg sokaknak eszébe jutott, amikor a 33 éves angol középpályás december végén a Los Angeles Galaxyből a Milanba szerződött kölcsönbe. A kritikusok egyöntetűen állították, a labdarúgás talán legismertebb márkájaként (divatos szóval: brandjeként) ismert angol labdarúgó érkezésével legfeljebb a mezeladások és a médiamegjelenések emelkednek ugrásszerűen, a csapat teljesítménye aligha. Azóta eltelt majd’ egy hónap, a Milan Beckhammel lejátszott négy bajnokit, a tapasztalatok alapján pedig ideje számot vetni, igazuk volt-e a labdarúgóban csak eladható marketingterméket látó károgóknak.

Ha pontos választ akarunk adni, azt mondhatjuk: igen is, meg nem is.

Capello még nem döntött a karmester sorsáról

Nem lett rosszabb a gárda Beckham érkezésével, sőt ha szigorúan az eredményeket nézzük, az angollal mintha sebezhetetlenné vált volna a Milan. A Roma elleni döntetlent (2–2) a Fiorentina és a Bologna elleni győzelem (1–0, 4–1), majd a Genoa elleni újabb döntetlen (1–1) követte, s az angol középpályás az említett találkozókon kivétel nélkül kezdőként szerepelt.

Hogy mennyire tekinthetjük az ő érdemeinek a sikereket, már más kérdés.

„Mennyiségi” értékelését kipipálhatjuk a Bolognának és a Genoának lőtt egy-egy gólja említésével (utóbbi végül egy pontot ért), a minőségi mérlegelésnél azonban már bajban vagyunk. Az összképet nézve még akkor is hazugság lenne azt állítani, hogy sziporkázó formában futballozik, ha a teljesítménye javuló tendenciát mutat, és a Genoa elleni találkozón – Fabio Capello angol szövetségi kapitány jelenlétében! – kétségtelenül csapata egyik húzóembere volt.

Szakértők korábban Beckham szerződtetésének (kis túlzással egyetlen) értelmét abban látták, hogy személye megfelelő alternatívát kínál az ősszel kifejezetten gyengén játszó Andrea Pirlóval szemben. Ehhez képest a Milan valamennyi mérkőzését úgy kezdte, hogy a pályán az előzetesen „zavaróan hasonló játékstílusúnak” nevezett Beckham és Pirlo is helyet kapott.

Akkor hát miben lépett előre a Milan a 107-szeres angol válogatottnak köszönhetően?

A rá osztott feladatot nézve megállapíthatjuk, Carlo Ancelotti vezetőedző Beckhamre nem a lehetőségként felvetődött visszavont irányító posztján, hanem jobb oldali középpályásként számít. Kollégája, a kérdésben igencsak érintett Capello szerint nagyon helyesen: „Talán ez a

szerepkör illik hozzá a leginkább, innen segítheti passzaival a legjobban a társakat.”

Ronaldinho visszaesett, Pirlo magára talált

Csakhogy a szabálykönyvet Beckham kedvéért sem módosították, a Milan sem vethet be egyszerre 12 játékost. Másképp fogalmazva: ha Beckham játszik, valaki nem játszik. Ancelotti eddig hol Massimo Ambrosinit, hol Ronaldinhót ültette a kispadra az angol kedvéért, ami bizony merész húzás, tekintetbe véve, hogy a csapatkapitány-helyettesről és a tavaly nyáron főszereplőnek igazolt sztárról beszélünk. S talán nem véletlen, hogy mióta a média megtalálta új kedvencét, a kezdők közé kerülésért eddig is ádáz csatát vívó, levegő nélkül maradó középpályások szinte mind kisebb hullámvölgybe kerültek: Clarence Seedorf, Ambrosini és Ronaldinho teljesítménye is elmarad a várakozásoktól (furcsamód viszont Pirlo mintha lassan magára találna).

Nehézmegállapítani, hogy a kárvallottak lenyelték-e a békát, hiszen nyilvánosan senki sem panaszkodik, ellenkezőleg: a milánói játékosok dicshimnuszokat zengenek Beckham alázatosságáról, munkabírásáról, kedvességéről.

Idetartozó érdekesség, hogy a légiós lehetséges legnagyobb belső bírálóját nem a közvetlen vetélytársak valamelyikében, hanem a súlyos sérülése miatt hosszú hónapokra kidőlt Gennaro Gattusóban látták. Nem felejtették el ugyanis a 2000 novemberében történt esetet, amikor a – Puhl Sándor vezette – Olaszország–Anglia válogatott felkészülési mérkőzésen (1–0) Beckham egy látványos huppanását követően az itáliai „vadember” odakiáltott a csapatkapitányként azon az estén bemutatkozó angolnak: „This is not a swimming pool!”, vagyis „Ez nem úszómedence!”

„Nevetve elevenítettük fel a jelenetet – mesélta milánói találkozásról Beckham. – Rino ellenfélként igen kellemetlen, sőt idegesítő, az öltözőben azonban ő a legnagyobb mókamester. Szegény Patót örökké ugratja! Amikor Milánóba készülődtem, a legjobban Pirlóra voltam kíváncsi, akit mindig is csodáltam. Ám a legnagyobb megtiszteltetés, hogy Maldinivel egy csapatban futballozhatok, Paolóval nagyon jól megértjük egymást, a minap is elmentünk vacsorázni.”

Maldinivel megtalálta a közös hangot

Aligha meglepő, hogy a páros megtalálta a közös hangot, elvégre egy cipőben járnak: ha egészségesek, mindketten biztos kezdők a Milanban. Egyiküket a 40 éves csapatkapitánynak kijáró tisztelet és a hosszú pályafutása során kivívott tekintély teszi kihagyhatatlanná, a másikat pedig a Milan ajándékboltjának üzleti érdekei. Külön szerencse, hogy az elmúlt négy meccsen kiderült: utóbbiak nem ütköznek a Milan futballszakmai kívánalmaival.