„Képzelhetik, milyen nehéz volt megszoknom, hogy hajnali fél ötkor keljek. De nincs már ezzel semmi baj, tudomásul vettem, hogy az élet ilyen utat szánt nekem. Dolgozom, mint a többi ember, robotolok keményen, és már csak ritkán jut eszembe, hogy egykoron tíz- vagy húszezer ember előtt futballoztam, és a nevemet kiabálták a szurkolók. Elmúlt, semmivé foszlott ez az egész, olykor úgy tetszik, mintha nem is én lettem volna, annyira megváltozott az életem a futballpályafutásom után. Gyorsan történt minden. Dorogon remek kis csapatunk volt a kilencvenes évek közepén, a helyi Bányász újra NB II-es lett, és én szerettem ott játszani. Aztán egy Újpest elleni edzőmeccsen szétrúgták az Achillesemet, gyakorlatilag tönkretettek. Mankózva, afféle pályaedzőként még kijártam a pályára, de onnantól kezdve tudtam, új élet vár rám, meg kell találnom a helyemet a civil szférában. Pokoli időszak jött. Kopogtattam én meganynyi korábbi ismerősnél, akik egykor a vállamat veregették, s velem fotózkodtak, de valamennyien elhajtottak. Nem kértek belőlem, nem voltak kíváncsiak rám. Megannyi megalázó szituáció és kétségbeesett pillanat után a házasságom is tönkrement. Otthagyott az asszony, én pedig azt kérdeztem magamban: Úristen, mi lesz velem…?”
Csak álom maradt a válogatottság
Az újrakezdés nehézsége.
Hány és hány sportoló szembesül vele, amikor szögre akasztja a csukát, leveti a dresszt. Ha valaki időt, energiát szán versenyzés közben arra, hogy tanuljon, diplomát szerezzen, valamivel könnyebb a helyzete, mint annak, aki a semmiről próbál újra elstartolni. Szeibert György remek spíler volt. Talán ez a legjobb kifejezés rá. Igazi vagányként lépett pályára, és úgy osztogatott, olyan tanári módon tette-vette a labdát a középpályán, hogy sokan miatta jártak meccsre.
A Volánban lett ismert futballista, hogy aztán az MTK közönsége válassza őt igazi kedvencnek. Pompás teljesítményt nyújtott a Hungária körúton. Vezérletével hosszú idő után, 1987-ben, Verebes József edzősködése mellett ismét bajnok lett a kék-fehér csapat. Szeibertet bekövetelték a válogatottba is, ám ott egyetlenegyszer sem jutott szóhoz.
„Szép történet ez is. Verebes József akkor szövetségi kapitányként is dolgozott, és persze hogy meghívott a válogatott keretbe. Ha jól emlékszem, az NDK ellen készültünk barátságos találkozóra, amikor jött a hír, hogy megszületett Szonja lányom. Én meg azt mondtam a Mágusnak, hogy engedjen el, ott akarok lenni a kórházban. Így lemaradtam a meccsről, de azt hittem, később majd lesz lehetőségem címeres mezben is a bizonyításra. Tévedtem. A későbbi kerettagságom során megsérültem, s aztán már sohasem kerültem szóba a válogatottnál. Óriási hibát követtem el, de nem csak ekkor. Gyakorlatilag egész pályafutásomat végigkísérték a rossz döntések. Kezdődött a katonaságnál: a Budapesti Honvéd kötelékében szolgáltam, és bizony összevesztem az akkori edzővel, Komora Imrével. Tartottam tőle, féltem, hogy később boszszút áll,tönkreteszi a pályafutásomat, ezért nem maradtam Kispesten. Azt is elhibáztam, amikor négy év után otthagytam az MTK-t. Persze az élet akkor még jóvátette a bűnömet, hiszen a Fradiban talán pályafutásom legcsodálatosabb évét töltöttem. Imádtak a szurkolók, és én valósággal lubickoltam zöld-fehér mezben, olykor húszezer néző előtt az Üllői úton. De itt sem volt maradásom, mert összekülönböztem az akkori vezetővel, Magyar Zoltánnal. Ő beszólt, én visszapofáztam, így onnan is mennem kellett. Tudom, ha a Honvédnál okosabb vagyok, ma elmondhatnám magamról, hogy szerepeltem a válogatottban. De ezen már felesleges keseregni. Az élet újra és újra pofán vágott. De magamnak köszönhetem…”
A pályafutás végén egy lakás volt a vagyon
Szeibert Györgyöt mindenki csak Tojásnak becézi.
A honi futballmezőny egyik legmarkánsabb alakja volt, igazi szókimondó, nehézfiú. Legendák keringtek róla – s persze a hozzá hasonló kedvencekről. Hogy itt meg ott tűntek fel az éjszakában, s hogy hányszor látták őket részegen. Tojás valóban élvezte az életet, de a pályán szívvel-lélekkel küzdött, ezt nem vonhatta kétségbe senki. Kivételes rúgótechnikájú, intelligens futballista volt, akiről azt gondolta volna az ember, vagányságának, rátermettségének köszönhetően majd a civil életben is sokra viszi.
„Amikor otthagyott a feleségem, és én befejezvén a futballt gyakorlatilag munkát koldultam, kiment a lábam alól a talaj. Lehet, hogy furcsa ez egy férfi szájából, nyolc évig nem volt állandó nő az életemben, kerültem a komoly kapcsolatokat, menekültem vissza a magányba. S egyik csalódás a másik után ért. Szinte sehol sem kaptam munkát, hiszen ahová bekopogtattam, vagy nagyon jól ismertek, vagy azt sem tudták, ki vagyok. Oda jutottam, hogy már letagadtam futballista-pályafutásomat. Nem kezdtem el mesélni az MTK-ban szerzett bajnoki címről s a telt házas Fradimeccsekről. Egyik pillanatról a másikra senki lettem, akinek volt a háta mögött néhány emlékezetes találkozó, egy tönkrement házasság. Nem akarok siránkozni, de mi akkoriban aprópénzt kerestünk a mostaniakhoz képest. Persze jobban éltünk, mint egy esztergályos vagy egy tetőfedő, de hol jutott nekünk annyi, hogy félretegyünk, s megalapozzuk a későbbi életünket. Ugyan már! Egy lakás. Ennyit tudtam felmutatni. Bizony a pénzem is fogytán volt, már nem jutott bőséges lakomákra, olykor be kellett érnem a tojásrántottával. Nem volt más választásom, mint elfogadni azt, amit az élet elém sodort. Melós lettem…”
Szép gesztus: az MTK tiszteletjegyet küldött
Az egykoron valóban népszerű Tojás szinte teljesen eltűnt a köztudatból. Azán egyszer csak jött a hír róla, hogy egy autógumi-műhelyben dolgozik, keményen melózik, javítgatja a defektes abroncsokat, cseréli a télit a nyárira. Már nem keresték őt a régi barátok, már nem ismerték fel az utcán a szurkolók. Átlagember lett, kétkezi munkás, egy a sok közül. Furcsa lehetett ezt megszokni a korábbi reflektorfény és csillogás után. De élni kellett.
„Szeretek edzősködni. Dolgoztam felnőttcsapatnál, például Kiskunlacházán a megye I-ben. Amikor átvettem a csapatot a télen, 0–81-es gólkülönbséggel állt a tabella végén, de így is majdnem bent maradtunk. Mivel a játékosok elmenekültek a kemény edzések elől, újakat kellett szereznem. Beszerveztem a helyi videotékást, néhány gyerekkori barátomat, egy-két műkedvelőt, és én is beszálltam. De a gyerekekkel szeretek leginkább foglalkozni. Lenyomtam néhány szezont a III. Kerületi UFC srácaival, most éppen nem vagyok ott, de remélem, jut még nekem gyerekcsapat. Négy éve együtt élek Edittel, akinek sokat köszönhetek. Jelenleg afféle mindenes vagyok egy cégnél. És képzelje, megkerestek az MTK-ból. Küldtek tiszteletjegyet, ami nagyon jólesett. Hosszú idő után újra kimegyek a Hungária körútra. Már nincsenek illúzióim az edzősködést illetően, én nem tudok seggnyaló lenni, mint néhányan. De bárcsak újra kezdhetném...!”
