A kockás fülű nyúl

Ha a horvátokon múlna, aligha nem még a sakktábla is piros-fehér négyzetekből állna. Erre a következtetésre akkor jutunk, amikor a kilencedik olyan üzlet előtt haladunk el, amelynek elvileg semmi köze a sporthoz, mégis a kézilabda-világbajnokságot reklámozza. Itt egy plakát, ott Ruksi, a tíz lábbal megáldott kabalahernyó, amott pedig az élő isten, Ivano Balic életnagyságú fotója tapad az ablakhoz – miközben az összes kirakatot piros-fehér kockás sál, lobogó vagy éppen zsebkendő teszi színesebbé. Még a temetőből öltönyben és nagykabátban kisétáló öregúr nyakában is ott lóg a piros-fehér kendő… Hirtelen az a gyanúnk támad: ha megkérdeznénk az első szembejövő kisgyereket, melyik a kedvenc rajzfilmje, rávágná, hogy a piros-fehér kockás fülű nyúl…

Még dél sincs, ám a főtéren felállított óriássátorban már hangolnak a drukkerek, a szelídebbek kávéval, az edzettebbek forralt borral vagy sörrel melegítenek az este fél kilenckor kezdődő meccsre. Hosszabb sor az alkoholtartalmú italokat mérő pult előtt áll, de – minő magyar siker! – percekig kell várakozni annál az alkalmi bódénál is, amelynek árusa a hot dog kiflit azért szúrja fel a nyársra, hogy aztán debreceni kolbászt préseljen bele! S lassan teljessé válik az idill: mivel fotósunk számára hálás kép az egyik nagyobb, természetesen piros-fehérben pompázó társaság, komótosan megközelítjük annak tagjait – kisebb gombóccal a torkunkban elrebegjük, hogy Magyarországról érkeztünk, és ha nem bánják, a Nemzeti Sport vasárnapi számában egy-két kép jóvoltából megemlékeznénk arról, hogy mulat a horvát. Széles vigyor a válasz, másodpercek múlva már kattog is a gép, és a kezdeti megilletődöttség hamarosan tovaszáll: a hatodik kocka már az egyik hölgy pirosra és fehérre lakozott körmeit, a hetedik párja Horvátország címerével ellátott pecsétgyűrűjét, míg a nyolcadik Sülo tetoválását örökíti meg.

Biztosra veszik a helyiek, hogy Balicék nyerik a vb-t

Magyarázatra alighanem utóbbi szorul: újdonsült cimboráink előbb elhúzzák előttünk a mézesmadzagot azzal, hogy akkor most figyeljünk, majd belevágnak a mesébe, miszerint Sülő félig török, félig horvát, Bécsben él, kedvenc klubja az FC Barcelona (ez egyébként kiolvasható a karjára pingált alkotásból is), de nem ám a focistákért rajong, hanem a kézilabdázókért. Mire összerakjuk magunkban a mozaikokat, Sülo már ki is mondja az iménti leírást alátámasztó nevet: „Laszlo Nagy”. A kizárólag a félig horvát, félig török származású, Bécsben élő, az FC Barcelona kéziseiért rajongókra jellemző mosoly kíséretében teszi hozzá: este is szorít majd a mi Lacinknak – hogy kiemelkedjen a vesztes csapatból…

Jelentjük, egész Horvátország osztozik Sülo optimizmusában. A taxisofőrtől kezdve a szállodai recepcióson és az Arena Zagreb biztonsági őrén keresztül az utcai szendvicsárusig mindenki biztosra veszi, hogy 2003 után újra világbajnokok lesznek Balicék. Ezt sugallják az újságok is, a 24 Sata szombati különkiadását például úgy dobták piacra, hogy a címlap semmi másból nem áll, mint egy hatalmas karikatúrából: Ruksi hernyót Lino Cervar szövetségi kapitány lovagolja meg, és együtt (egy kézzel és három lábbal…) mutatnak a döntőbe vezető útra. A lap egyébként beszámol arról is, hogy a nép kedvencei fejenként 76 ezer euróval gazdagodnának, ha jövő vasárnap megnyernék a vb utolsó mérkőzését – ha netán elbuknának a fináléban, „csak” 45 ezer ütné a markukat.

A Dunaújváros kapusa a legjobbak között

A Sportske Novosti is elkényezteti olvasóit: 11 oldalt tölt meg a torna történéseivel. Az SN összeállította a viadal eddigi All Starcsapatát, fájdalom, magyar játékosnak nem jutott hely benne. Bezzeg két horvátnak igen: Igor Vori és Ivan Cupic is tagja a gárdának. Enyhe vigasz, hogy a képzeletbeli kaput az a Richard Stochl őrzi, akit Dunaújvároshoz köt szerződés – ha így folytatja, előbb-utóbb, de inkább előbb, mint utóbb a Dunaferrnél is acélosabb alakulathoz kerülhet. S még egy magyar vonatkozás: az újság hosszú interjút közöl Puljezevics Nenaddal, a beszélgetésből e helyütt csak azt emelnénk ki, hogy a kapuvédő horvát–francia aranycsatát jövendöl – lám, egy szerb származású ember így tehet szert némi népszerűségre Horvátországban…

Pokoli hangulatot varázsol a 15 ezer drukker

Azért – egykori – honfitársai nem vezetik a slágerlistát errefelé. Franciaország éppen 16–9-re vezet Svédország ellen, amikor akkora füttykoncert rázza meg a december 27-én átadott csarnokot, hogy kis híján neki kell fogni az újjáépítésnek; kiderül, a szerbek – németekkel szembeni – pontvesztéséről számolt be a szpíker. A dobhártyánk még nagyobb veszélynek van kitéve, midőn az egyik sarokban felbukkannak a haza hősei – azzal, hogy ők bekukkantanak a csarnokba, mi is bepillantást kapunk abba, mi vár a mieinkre másfél óra múlva. Hogy finoman fogalmazzunk: maga a pokol.

A fergeteges légkörről zengjenek csak ódákat a horvát kollégák, mi mindössze egy jelenettel festenénk le, milyen hangulatot teremtett a 15 ezer drukker. A bemelegítés közben Császár Gábor labdája a kapu mögött helyet kapó tolókocsis drukkerek egyikénél kötött ki. Az irányító hiába kérte szépen, hogy adja vissza – a pólója alá rejtő férfi nemet mondott. Ugyanezt tette a Császár segítségére siető Mezey Csaba fizioterapeutával is, sőt a vele egyre hangosabban beszélő biztonsági embert (!) is kikosarazta. Végül jött a rendészek öltönyös főnöke, aki a kijárat felé fordította a kocsit, és már indult is vele kifelé, amikor a labda végre visszakerült gazdájához. Kétségünk sem volt afelől: a mozgássérült fanatikus azt élte volna meg sorscsapásként, ha nem láthatja élőben Balicékat…