A magyar edzői társadalom általában felháborodik, amikor külföldi szakvezető által irányított edzést emlegetnek előtte pozitív példaként.
Az „ősidőktől” kezdve mindennap a pálya szélén álló koros szurkoló az orra alatt rosszindulatú megjegyzéseket tesz, amikor a légiósokkal teli Ferencváros elkezdi a tréninget, és megtudja, a szezonnyitó edzést követően sokszor nem lesznek nyilvánosak a gyakorlások.
A szenzációra vadászó bulvárlap újságírója dühösen hagyja ott a keretet a kondicionálóterembe vezénylő, a pálya szélén rögtönzött sajtótájékoztatót tartó Bobby Davisont, mondván: képtelenség valami érdekességet kihúzni a mesterből.
Nehéz elfogadni, hogy az elmúlt két évtizedben bizonyítottan válságban lévő hazai labdarúgásba új szemléletet hozott a Fradi brit edzői stábja
– holott, ha a zöld-fehérek őszi teljesítménye nem is, a csapat körüli profizmus alátámasztja, hogy fejlődőképes a sportág.
A Nemzeti Sport a télen beszámolt a Soproni Ligában érdekelt klubcsapatok idénykezdő napjairól, ám a kedd délelőtti, a Népligetben látott, tökéletesen előkészített, hazai viszonyok között megdöbbentő ritmusban levezényelt és egészében véve rendkívül öszszeszedett tréninghez hasonlót nem tapasztalt. Az évente más-más egyesületnél felbukkanó magyar szakemberek többségének munkáját a bajnokság színvonala, valamint több labdarúgó véleménye is minősíti: a játékosok már a téli felkészülés elején arról mesélnek, hogy idényről idényre ugyanaz a monoton munka vár rájuk, és bizony rendkívül unják már az átkos rendszerből itt maradt iramváltásos futásokat.
Bobby Davison viszont nem félt az első munkanapon megkínozni a labdarúgókat: a rövid sprintekkel kezdődő, ritmusváltásokkal kiegészített futással folytatódó, majd a speciális kötelezettségekkel nehezített labdatartást és intenzív, leszűkített területen tartott kétkapus játékkal végződő másfél órás tréninget a pálya széléről is élvezte a mintegy háromszáz
folytatás...
