Egy hátvéd naplójából

Január 5., hétfőJanuár 5., hétfő

Régen érkeztem úgy a téli szünet utáni első edzésre, hogy nem kellett aggódnom amiatt, hogy a hét közepére gyilkos izomláz kínoz. Az arcsérülésem miatt ugyanis korábban fejeztem be a tréningeket a többieknél, de végigdolgoztam az ünnepeket, fokozatosan terheltem magam, hogy a rajtra megfelelő állapotba kerüljek. Az első mozgások így kicsit könnyebben mentek, mint a srácoknak, de az már a tíz órás gyülekezőnél is jól látszott: mindenki várta, hogy belevágjunk a munkába. Az első nap leginkább az ismerkedésé volt, hiszen jelentősen átalakult a keret, félcsapatnyi játékos elköszönt, és négy új labdarúgó, Horváth Levente, Pintér Attila, Nikolov Balázs és a tavaly Ligakupa-meccsen már nálunk védő Csernyánszki Norbert készül velünk. A találkozón a klubvezetőség tagjai tájékoztattak bennünket, a célok nem változtak, a tíz közé kell kerülnünk, csak ebben az esetben jutunk hozzá a prémiumokhoz. A megbeszélés után mindenki átvette a szerelést – jómagam bemutattam az érkezőket a szertárosoknak –, majd átkocsikáztunk a paksi csarnokba, ahol alapos bemelegítést követően labdatartás, hat a három elleni játék volt a program, amelyet kétszer nyolcperces, változatos intenzitású futás követett. Az edzést has- és hátizom-erősítő gyakorlatok, majd nyújtás zárta. Első tréning ide vagy oda, rendesen megizzadtunk, könnyen ment az elalvás az este.

Január 6., kedd

Úgy indultam el otthonról, hogy tudtam, egésznapos program vár rám, mert a délelőtti edzés után jelenésem van Mohácsi János doktornál Kalocsán. A cuccokkal ezúttal nem kellett bajlódni, a szertárosunk a csarnokba hozta a szerelést, így a teremben volt a találkozó. Tízkor kezdtük az edzést, és mivel a Simon Balla István erőnléti edzővel kiegészült stáb tartotta a foglalkozást, számíthattunk rá, hogy rendesen kifulladunk a végére. Nem is tévedtünk: már a bemelegítés is megerőltető volt, azt követően pedig ötven perc láberősítés volt soron különféle szökdelő gyakorlatokkal, bóják közötti ugrálásokkal kiegészítve. A szezon közben rendszeresen csináljuk ezeket a feladatsorokat, de így, a felkészülés első napjaiban enyhén szólva sem esik jól... A délután nagy részét az autóban töltöttem, több csoportra osztották a keretet, és a társaságok a hét folyamán különböző időpontokban mentek ellenőrzésre Mohácsi doktorhoz. Én Tököli Attilával és Pintér Attilával indultam útnak, végigbeszélgettük a túrát, kifaggattuk új társunkat győri időszakáról. A vizsgálaton felmérték, ki milyen állapotban van, értékelik az adatokat, és ennek függvényében kapjuk meg vitaminadagunkat. Miközben mi Kalocsán voltunk, a többiek részt vettek az első kinti edzésen, így mi csak szerdán éreztük meg, milyen barátságtalan az időjárás...

Január 7., szerda

Megint a csarnokban kezdtük a napot, ezúttal viszont főleg labdás gyakorlatokat végeztünk: a bemelegítés után párosával, majd négyesével álltunk össze, és a technikai jellegű feladatokat követően három az egy elleni, később négy a kettő elleni labdatartásra került sor. Persze ilyenkor óvatosabbak vagyunk, mint a szezon alatt, nem az a cél, hogy kizsigereljük a társat, ha belejövünk a passzolgatásba, és a cicáknak nincs esélyük labdát szerezni, rontunk, hadd jöjjenek ki a körből. Az edzést a szokásos erősítő feladatsor zárta, de a közös program nem ért véget: a fürdés után együtt ebédelt a csapat. Délután – a Kalocsára utazó társaságot kivéve – mindenki fülébe húzta a sapkát, felvette a kesztyűt, és úgy próbálta átvészelni a hidegben tartott foglalkozást. Volt technikai rész, majd háromszor tíz perc futás – hol labdával, hol párosával, hol intenzívebben, hol kocogós tempóban. Nyújtás jött, aztán pedig egy kilépős játék, aminek lényege, hogy a párok dekázva beviszik a labdát a tizenhatoson belülre, ott pedig előbb az egyik emeli fel a társnak, majd a másik, hogy ő fejjel eltalálja a lécet. Ha sikerül, mehet zuhanyozni a duó, ha nem, kénytelen újra próbálkozni. Engem Tököli Attila barátom fagyasztott meg, mert kétszer is rontott... Este aztán mégis őt, Kovács Attilát és Pintér Attilát ünnepelte a csapat névnapjuk alkalmából a helyi tekézőben, ahol finom pörkölt tarhonyával volt a menü.

Január 8., csütörtök

Az új év, a téli felkészülés első felmérése várt ránk – a csarnokban. Az átöltözés közben érződött is picit a fiúkon, főleg a velünk készülő ifistákon, hogy ezen az edzésen időre, azaz tétre megy a játék. Kapott is rendesen az őszi sérüléséből felépülő Horváth Sándor, amiért a megszokottnál lassabban „drótozta össze” magát, rá vártunk a bemelegítés előtt. Azért azt mindenképpen megjegyezném, hogy a harmincöt éves Sanyi igazi példaképe lehet fiataljainknak, mentalitása, küzdeni akarása több mint dicséretes. A huszonöt perces ráhangolás után kezdtük a fotocellás mérőkkel ellátott pályán a futást – öt, tíz és harminc méteren rögzítették a futógyorsaságunkat. Az adatokat a tatai edzőtáborban értékeljük majd közösen. Túl voltunk az izgalmakon, és főleg annak ismeretében, hogy a csütörtök délután Pakson fürdéssel, gyúrással telik, jólesett a közös ebéd. Na meg a délutáni regeneráló program: ilyenkor három masszőr dolgozik egyszerre, és mivel Gellei Imrénél kötelező a gyúratás, még az is felfekszik a padra, aki nem kedveli a masszázst – ellenkező esetben százezer forintos büntetést kell befizetnie. Én még a pezsgőfürdőbe is beültem, többen pedig a szaunában izzadtak. Fontos volt ez a lazább délután, mert ekkorra már gyötörte az izomláz a fiúkat, ha végigmentem volna az öltözőben arról érdeklődve, kinek melyik testrésze fáj, minden társam tudott volna egy sajgó pontra mutatni.

Január 9., péntek

Már az ébredés sem volt mindennapi, hiszen ezúttal fél nyolcra kellett kiérnünk a csarnokba, korábban kezdtünk, mert a kosárlabdacsapat edzett a délelőtt folyamán. Láthatóan nehezebben mentek az első mozdulatok, ekkorra már ólomból voltak a lábak. Örültem is, hogy becsülettel végigcsináltam az erőnléti edzőnk által előírt ünnepi edzésprogramot, kicsit jobb helyzetből vártam a tréninget a többieknél. Az viszont engem sem érintett kellemesen, hogy – mondhatni – a hét legkeményebb tréningjét vezényelte a szakmai stáb: párokat alkottunk, és rengeteg zsámolyos gyakorlatot végeztünk. Ugrálás, guggolás, egylábas, kétlábas munka – kíméletlen volt. A reggeli penzumot erősítés zárta, majd jött a szokásos közös éttermi ebéd. Amikor délután újra találkoztunk a pályán, sok futballistának nyúzott volt az arca, észrevehető volt, hogy sokan kihasználták a két edzés közötti időt, és aludtak egy jót. Kellett is a pihenő, mert délután sem volt sok labdázás, csak a bemelegítésnél használtuk, utána koordinációs feladatok voltak terítéken. Szerencsére ezúttal a szokottnál rövidebb volt a délutáni program, és kicsit korábban érkeztem haza. Késő délután bezuhantam az ágyba, kinyitottam egy könyvet, de azt hiszem, mindössze a második oldalig jutottam, s már aludtam is.

Január 10., szombat

Az utolsó edzésnapon a napközben rendezett diákolimpia versenyei miatt kezdtünk korábban, de én még edzésre menet beugrottam a cukrászdába, hogy rendeljek nyolcvan rétest. Az a szokás nálunk, hogy ha valaki piros lapot kap, büntetést fizet, de én úgy éreztem, csapatkapitányként az a minimum, hogy a Nyíregyháza elleni kiállításom után amolyan elnézést kérő ajándékkal lepem meg a fiúkat. Sohasem kaptam piros lapot, tanultam is az esetből, és gondoltam, az edzés végére hozatok friss túros és meggyes rétest, ami jólesik majd a hajtás után. Gellei Imre ezúttal négy csapatra osztotta a társaságot, és villámtornát rendezett. A négy plusz egyes gárdák tízperces meccseket játszottak, én Zováth Jánossal, Nikolov Balázzsal, Vári Barnával és Kovács Attilával voltam együtt – jó nevek, kitűnő labdarúgók, mégis az utolsó helyen végeztünk. Jellemző, hogy a „kupát” a Horváth Sándor vezette együttes nyerte meg: olyan szívvel, amilyennel ő küzd, nehéz szembeszállni. Amikor befejeztük, és bevonultunk az öltözőbe, ott várta a társaságot a rétes. Mondanom sem kell, a srácok percek alatt elkapkodták, és elfogyasztották a sütit, egy darab sem maradt meg belőle. Azt hiszem, a végére megbocsátották a Nyíregyháza elleni meccsen elkövetett butaságomat. Délután kinéztem a diákolimpiára, majd lottóztam egyet. Mit mondjak, kicsit jobb volt a közérzetem, hogy tudtam, vasárnap nem kell edzésre mennem...