RENDŐRI KÍSÉRET

Mintha egy futballstadionban aludnék – tapsolás, őrjöngés, dudálás, épp csak papírcsíkokat nem dobálnak a pályára –, s amikor kinyitom a szemem, rájövök: de hiszen tényleg egy futballstadionban alszom. Nincs ugyan meccs (reggel ötkor ritkán rendeznek – itt meg világítás hiányában soha), de a kapu felől behallatszik a szurkolás, amellyel az elsőként rajtoló motorosokat fogadják. Szép gesztus, csak hangos… Be kell vallanom, nem tett jót a szünnap. Pedig nagyon vártam, és ki is tudtam aludni magam, de mintha kiestem volna a ritmusból, mert most még jobban megvisel a korán kelés. Ahogy növekszik kék foltjaim száma (szinte bárhol szert tudok tenni rá, a sátorban, a lócán, amelyen a sajtóirodán ülünk, a kocsiban meg aztán végképp), úgy csökken a harci kedvem, de aztán mindig uralkodom magamon – végül is vannak itt olyanok, akik sokkal fárasztóbb tevékenységet művelnek, mint én, konkrétan versenyeznek. Szóval elindulunk La Serena irányába – mi is megkezdjük a hosszú hajrát, a verseny második felét. Nem sokáig jutunk, villogó lámpás rendőrmotor int lassításra. Judith már éppen azt kérdezi tőlem, túl gyorsan hajtottunk-e, amikor a rendőr elhúzza az arca elől a fekete maszkot, és közli, kövessük. A város tele van emberekkel, ha végighajtunk a tengerparton, sohasem jutunk ki Valparaísóból. Elöl két rendőrmotoros, mi mögöttük, s hozzánk is csatlakoznak még jó néhányan a mezőnyből. Szép kis csapat gyűlik össze. „Királylányok vagyunk” – mosolyog Judith, arra utalva, hogy nem mindennap kap rendőri felvezetést az ember, az meg pláne nem jellemző, hogy a közeg dolga végeztével megállásra int, jó utat kíván, s azt mondja, megtiszteltetés volt számára ez a munka. Hűha! Itt aztán tényleg nagyon szeretik ezt a versenyt. Belehúzunk, majd ötszáz kilométer vár ránk – ezúttal aszfalton, falvak között. Az út bal oldalán kis bodega – itt adják a környéken a legjobb sajtos enpanadát. Ez az étel úgy néz ki, mintha egy lángost összehajtanának és a széleit összecsípnék, belül pedig forró, folyékony sajt van. Életmentő, hiszen ébredés után rögtön indultunk, nem akartuk húzni az időt a reggelivel. Jó részidőt „futunk” – a versenyzők előtt érkezünk a La Serena-i táborba.