Az orosz narancs

SZ. A.SZ. A.
2009.01.12. 23:29
Címkék

Valahogy olyan volt a KHL első All Star-meccse, mint a magyar narancs. Amíg az irigyelt NHLben kétnapos népünnepély a legjobbak január végére tett parádéja, rendszerint méretes és megtelt arénában, addig az új bajnokság hasonló eseménye néhány óra alatt lezajlott, ráadásul alig háromezer néző előtt. Utóbbinak persze megvan a magyarázata, hiszen a „hidegháborús” ellenfél már rutinból hozza az ilyen bulikat is, ráadásul a Vörös tér sem tűnik rosszabb helyszínnek, mint egy baseballstadion. Csakhogy a –16 fokot is elérő fagy nem növelte az élvezetet, Marcel Hossa mesterhármasa és az összesen 13 gól viszont annál inkább. „Hat- vagy hétéves lehettem, amikor legutóbb a szabadban hokiztam. Nagy álmom vált valóra azzal, hogy a Vörös téren játszhattam. Természetesen hideg volt, de megoldottuk, csak jól be kellett melegíteni, és óvatosan kezdeni. De látják, így is remek mérkőzés lett belőle!” – mondta Jaromír Jágr, miután az ő nevét viselő légiósalakulat 7–6-ra győzött az Alekszej Jasin nevével „címkézett” orosz csapattal szemben. A KHL igazgatója, Vlagyimir Salajev később annyival toldotta meg a részt vevő játékosok gyermeki örömöt tükröző nyilatkozatait, hogy bár a gazdasági világválság az orosz cégeket is költekezésük, következésképp sportkluboknak adott támogatásuk csökkentésére szorítja, a bajnokság pénzügyi helyzete stabil.

Legfrissebb hírek

Örömkönnyek a Rába partján – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 perce

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
7 perce

Keddi sportműsor: kulcsfontosságú magyar–brit meccs a hoki-vb-n

Minden más foci
8 perce

Jégkorong-vb: Finnország az Egyesült Államokat, Svájc a németeket ütötte ki

Jégkorong
15 perce

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
22 perce

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
25 perce

Lamine Yamal nem épül fel a világbajnokság rajtjára – sajtóhír

Foci vb 2026
29 perce

Futsal NB I: a Nyíregyháza kiütötte az Újpestet, az utolsó fordulóban derül fény a két döntős kilétére

Labdarúgó NB I
50 perce
Ezek is érdekelhetik