Nem az a vörös csillag

Azok szemében, akik hisznek az események szimbolikus jelentésében, egy labdarúgóklub identitását alighanem alapítási körülményei határozzák meg a leginkább. Számukra a tény, hogy kik, mikor, hogyan és milyen célból hozták létre az adott egyesületet, szinte előrevetíti a csapat későbbi fejlődését, politikai, társadalmi szerepét. S ahogy a külső személyiségjegyek kódoltan már magzatkorban ott vannak a gyermekben, a cseh futball két legmeghatározóbb gárdája, a Sparta Praha és a Slavia Praha első pillanatai is sokat elárultak az egyesületek későbbi „arcvonásairól”.

Az egymással a XIX. század vége óta folyamatos civakodásban élő prágai „testvérek” közül az 1892-ben létrehozott Slavia az idősebb. Az értelmiséghez és a művelt körökhöz a hagyományos kötődést már az is egyértelműen jelezte, hogy a sport – főleg a kerékpár – kezdetben a Slavia Irodalmi és Retorikai Szövetség melléktevékenységeként jelent meg, ebből nőtt ki aztán a századforduló éveinek domináns labdarúgó-egyesülete.

Kiléptek a szövetségből, hogy levegőhöz jussanak

Nem mellékes körülmény, hogy a kulturális szövetség első számú célja a szláv öntudat, a szláv hagyományok és a szláv nyelvek terjesztése és népszerűsítése volt az egyetemista ifjúság körében. S hogy az elveket a futballklub is átvette, és határozottan képviselte, pontosan mutatta a Slavia viselkedése az ország labdarúgását megrendítő 1910-es belső viszályban. Az ekkorra már fennállása 17. évében járó, a Praha Kerékpáros Klubból 1983ban alakult Sparta három másik csapattal együtt úgy döntött, kilép a Cseh Labdarúgó-szövetségből, s megalapítja a Cseh Labdarúgó Uniót. A lépésre két évvel azután került sor, hogy a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) a bécsi küldött nyomására kizárta tagjai közül a cseh szövetséget. Nyilvánvaló, az Osztrák–Magyar Monarchia keretein belül gondolkodó Osztrák Labdarúgó-szövetség érdekeit sértette a csehek függetlensége, amelynek ideiglenes elnyerését egyébként elsősorban Anglia támogatásának köszönhették. Ahogy a Sport a Hry című cseh lap írta akkoriban: „Anglia gondosan ügyel arra, hogy elválassza a politikát a sporttól. Ezt az álláspontot képviselték Anglia küldöttei a cseh kérdést illetően is, amely némileg hasonlít az angliai szövetségek helyzetéhez. Ahogy Wales, Írország és Skócia is önállóan szerepel majd Anglia mellett a FIFAban, úgy lehet majd képviselni Ausztriát is, a politikai helyzettől függetlenül.”

A diktatórikus rezsim letörte a Slavia szárnyait

A magára hagyott cseh futball elszigeteltségéből a Sparta az „alternatív” szövetség megalapításában látta a kivezető utat, s nem is alaptalanul: a szervezetet az osztrák szövetség azonnal a sportág egyedüli cseh képviselőjeként ismerte el. A belső meghasonlottság nem tartott sokáig, az Unió 1911-re elsorvadt, tagjai visszakéredzkedtek a Cseh Labdarúgó-szövetségbe. Arra azonban tökéletesen alkalmas volt, hogy a Spartát a nemzet árulójának szerepébe sodorja. A szláv vonalat következetesen képviselő Slavia a lehető legkeményebben elítélte a rivális viselkedését: „A Sparta bomlasztja a cseh labdarúgás egységét, a cseh szövetség ellen az osztrákokkal társul, amelyről többször bebizonyosodott, hogy ellensége a cseh önállósági törekvéseknek. Egy tisztességes klub nem léphet be oda, ahol a Sparta ül.”

A fenti események fényében aligha szorulnak magyarázatra a két prágai klub hagyományos szimbólumai. A Slavia színei közül a vörös a szív, a fehér a fair play és az olimpiai eszme, míg a csapat mezén szereplő ötágú vörös csillag a cseh nacionalizmus jelképe (vagyis nem a kommunizmusé, ahogy ez a klub későbbi története tükrében teljesen egyértelmű). A nemzeti törekvések helyett a nyitottságot képviselő Sparta címerében a vörös Prágára utal, a kék Európa színe, a sárga eredete azonban a feledés homályába veszett.

A két világháború közötti időszak a két klub további virágzását hozta, a zsidó üzletemberek és a városi értelmiség által támogatott Slavia fénykorát élte ekkor, de a munkásság csapatának számító vetélytársnál is szép emlékeket őriznek ezekről az időkről – ekkor született például a „Vas Sparta” becenév. Számos legenda mesél az „aranyévek” Slavia–Sparta rangadóiról, amelyek tanulságait a két csapat szurkolói az örökké füstös Slavia Kávéház asztalainál folytatott viták során szűrték le.

A negyvenes évek végén bekövetkező kommunista hatalomátvétel mindkét együttes életében törésként jelentkezett, még akkor is, ha a Sparta munkáshátterének köszönhetően viszonylag könnyen a felszínen maradt (az államilag segített katonacsapat, a Dukla Praha mögött azonban némileg háttérbe szorult).

Az új rendszer értelmiségellenes (vagy inkább az értelmiségtől rettegő) felfogásába a Slavia légköre viszont egyáltalán nem illeszkedett. A klubtörténet sötét szakadékát mi sem jelzi jobban, mint hogy az 1947-es aranyérem után legközelebb Csehszlovákia felbomlása és a rendszerváltás után, 1997-ben nyerte meg újra a bajnokságot. Az 1948-ban szerzett őszi bajnoki címet elvették a csapattól, amely előbb sztárjátékosairól volt kénytelen lemondani, majd – a kommunista ihletésű átkeresztelések (Sokol Slavia Praha, Dinamo Slavia Praha, Dinamo Praha) mellett – a másodosztályba száműzetést is el kellett viselnie.

Pánszláv üzenet a Sparta szurkolóitól

Az újkori prágai „S” derbik – így nevezik a két csapat mérkőzését – már sokkal inkább a szurkolók heves összecsapásai és a rendőrökkel vívott harcok, mintsem az ideológiai szembenállás miatt emlékezetesek. Ráadásul mára a hagyományos kontúrok is kissé elmosódtak, ahogyan azt a Sparta-tábor által nemrég a stadionban kifeszített molinó, a pánszlávizmus jegyében a szerb háborús bűnösöknek szóló üzenet is jelezte: „Mladics, Karadzsics, tartsatok ki! Nem hagyjuk, hogy megosszák a szlávokat, halál az EU-ra!”

Mindez azonban már csak mellékzöngéje a két csapat 1896. márciusi első ütközete (0–0) óta tartó folyamatos rivalizálásának, amelyről Frantisek Kolár történész úgy fogalmazott tanulmányában: „A Sparta és a Slavia közötti versengés olyan magától értetődő, mint az, hogy a Föld szárazföldből és vízből áll. Szinte úgy tűnik, hogy kezdetben létezett a versengés, és csak utána alakult meg hozzá a két klub.”