Ez ám a visszatérés!

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2009.01.11. 00:38
Címkék

Elsősorban az elcserélt Allen Iverson és Chauncey Billups miatt ígérkezett érdekesnek a Detroit denveri fellépése, de végül jó meccs kerekedett a két főcsoport negyedik helyeztettjeinek összecsapásából. Iverson, aki a tranzakció előtt másfél évig játszott a coloradói városban, nagy tapsot kapott a találkozó előtt, és annyira elérzékenyült, hogy három negyeden át nem is lelte meg jó formáját. 36 perc alatt 12 mezőnykísérletéből csak kettő volt sikeres, és csak jó büntetőzésének köszönhette, hogy 13 pont állt a neve mellett az utolsó felvonás előtt.

A túloldalon bezzeg az egykori detroiti társait örömmel fogadó Billups nem illetődött meg, az első 12 percben kilenc, a másodikban 12 pontot ért el, és remeklése révén a Nuggets tízegységnyi előnyt szerzett a nagyszünetre. Billups végül 30 pontig jutott, és ha az utolsó dobása is bemegy, hosszabbítás következik. A Detroit szívósan küzdött, s a negyedik negyedre feljavuló, precízebb dobásainak köszönhetően ponttermését 23-ra növelő Iverson vezérletével az utolsó percben utolérte a házigazdát. A mérkőzés eldöntése Tayshaun Prince és Arron Afflalo feladata lett: előbbi 20 másodperccel a vége előtt kosarával először juttatta vezetéshez a Pistonst, míg utóbbi a hátralévő időben mind a hat büntetőjét értékesítette. Mivel Billups elrontotta a dudaszó pillanatában eleresztett triplakísérletét, a Detroit 93–90-re nyert.

„Csodálatos este volt – mondta Iverson. – A denveri szurkolók szeretete felbecsülhetetlen értékű számomra, nem is idegenbeli meccs volt ez.”

Legfrissebb hírek

Utolsóként a Strasbourg jutott a legjobb nyolc közé a Francia Kupában

Francia labdarúgás
7 perce

Az Atalanta célratörő játékkal leiskolázta a Juventust, és elődöntőbe jutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
12 perce

Lookman góllal és gólpasszal debütált, az Atlético a vártnál simábban jutott be a négy közé a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
17 perce

Férfi hokiválogatottunknak nem kedvezett a hosszabbítás Norvégia ellen

Jégkorong
1 órája

Cseh Sándor: Az ember miért legyen szomorú, ha boldog is lehet? Nagyon büszke vagyok a csapatra

Vízilabda
1 órája

Nyolc magyar a főtáblán a férfi párbajtőrözők heidenheimi vk-versenyén

Egyéb egyéni
1 órája

Értékelje a magyar női vízilabda-válogatott Európa-bajnoki teljesítményét!

Vízilabda
1 órája

A szétlövésben ezúttal alulmaradt, Európa-bajnoki ezüstérmes a magyar női vízilabda-válogatott

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik