Nem itt kellett nyerni

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
2009.01.03. 00:23
Címkék
A harmadik harmadig tartotta magát az Alba Volán, ám az otthon bivalyerős Villach győzött 3–1-re, ráadásul a három vetélytárs közül csak a Ljubljana nem szerzett pontot.

Mintha nem gondolnánk rá magunktól is mindennap vigyorogva, a Nemzetközi Jégkorongszövetség honlapja 2008at számba vevő gyűjtésében a hetedik legemlékezetesebb pillanatnak jelölte meg április 19ét, amikor a magyar válogatott megnyerte a divízió 1-es világbajnokság B-csoportját. Az iihf.com nem felejtette el megemlíteni azt sem, hogy amikor legutóbb az elitben jártunk, ugyanúgy Svájc volt a vébé helyszíne, mint ahogy az idén lesz. Várjuk már.

Ahogy azt is, hogy válogathassanak az Alba Volán szakvezetői, mert az eltiltások ugyan lejártak már, mégis egyelőre a sors írja össze a meccskeretet. Amint ugyanis Horváth András meggyógyult, Benk András megbetegedett, így csak a keretből most kimaradó Fodor Szabolcs nem kapott trikót, a stabil csapattagokat mind nevezték a Villach ellen. Ráadásul, mivel eredetileg egy több személyi pontos bekk maradt volna ki, nem pedig csatár, Blake Forsyth megint balszélső lett, hogy legalább az arányok ne változzanak, ha már a Klagenfurt ellen győztes csapatnak muszáj.

Miután a mieink sikerrel kibekkeltek több mint másfél percet kettős emberhátrányban az első harmad felénél, Günther Lanzinger várt még egy kicsit, majd bevitte az első találatot Dan Cavanaugh passzából. A papírforma kezdett megvalósulni, hiszen a VSV-nél csak egy csapat győzött többször otthon ebben a szezonban: az éllovas Klagenfurt.

A lassacskán azért feltöltődő Fehérvári Ördögök azonban sokkal többre képesek, mint amit november óta szárnyaszegett állapotban teljesítettek, bizonyíték erre az idény eleje, meg az, hogy pénteken Palkovics Krisztián a fordulás után egyenlített, ráadásul előnyből, amihez az Alba életét követőknek nem kell külön kommentár. Ezzel egy időben az is boldogította a magyar szurkolókat, hogy a Ljubljana méretes verésben részesült éppen a Vienna Capitals csarnokában, a Graz vezetésével pedig inkább nem foglalkozott senki. Azzal már inkább, hogy csak egy perc telt el a harmadik periódusból, és megint vezetett a Villach, majd Roland Kaspitz találta el a kapuvasat. A harmad közepén nem adtak meg egy újabb VSV-találatot, majd Lanzinger duplázott, a Villach nyert, és az sem jó, hogy a Graz kikapott, mert csak hosszabbításban tette, amivel nemcsak saját maga, hanem a szintén a rájátszás után kapkodó Innsbruck is gyarapodott.

Vasárnap a Red Bull Salzburg érkezik Fehérvárra, a bajnokot ugyancsak sokan várják...

Legfrissebb hírek

Kane kihagyott tizenegyese után fordított Spanyolország a Wembleyben

Minden más foci
2 perce

Modric szerzett vezetést, győzelemmel kezdtek a horvátok az NL-ben

Minden más foci
3 perce

Torna: Mayer Gréta és Mészáros Krisztofer aranyérmes a mesterfokú bajnokságon

Egyéb egyéni
5 perce

Dráma a triatlon vb-döntőn: Kropkó Mártát a 4. helyről kizárták!

Egyéb egyéni
5 perce

„Van már tapasztalatom ezzel a sérüléssel” – több hetes kihagyás vár Redzic Damirra

Magyar válogatott
42 perce

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
1 órája

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük a magyar–ukrán meccset

Magyar válogatott
2 órája

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
2 órája