Elkezdték a nagyok

2009.01.03. 00:23
Címkék

„Örülök, hogy nehéz meccsel kezdhettem a szezont, Andy remek évet zárt, és úgy látszik, most is jó formában van. Ami engem illet, remélem, az idén is legalább olyan pocsék évem lesz, mint tavaly, és csak egy Grand Slamet nyerek – azzal elégedett is leszek.” Hogy a fenti nyilatkozatot tevő Roger Federer tréfálkozott, realistán értékeli az esélyeit, szeretné csökkenteni a rá nehezedő nyomást, vagy már kevesebb benne az ambíció, mint korábban, nem tudni, mindenesetre az abu-dzabi bemutató torna elődöntőjében (amelyben 4:6, 6:2, 7:6-ra kikapott a brit Andy Murraytől), eléggé idény eleji formát mutatott – ahogyan ellenfele is. A másik elődöntőben a spanyol Rafael Nadal remek tenisszel 6:2, 6:3-ra verte meg Nyikolaj Davigyenkót, de a világelsőnek sem kellett nagyon kitennie magáért, az orosz ugyanis másfél évvel ezelőtti, sportfogadást érintő, gyanús sopoti veresége óta nem sokszor volt ennyire lélektelen. Pedig a tornagyőztesnek 250 ezer dollár üti a markát… Mivel ez bemutató torna, különösebb következtetéseket nem lehet levonni a látottakból. Elégedjünk meg annyival, hogy a legjobbak elkezdték az évadot, Nadalt láthatóan nem zavarja őszi térdsérülése, Murray pedig továbbra is harap. S el ne felejtsük a lényeget: a világelső spanyol ledobta a már-már védjegyének számító halásznadrágot és atlétatrikót, és elegáns, sárga teniszpólóra, valamint fehér térdnadrágra váltott. Eredmények a 20. oldalon

Legfrissebb hírek

Bosnyák bírók vezetnek az Győri Audi ETO KC-nek a női kézi BL elődöntőjében

Kézilabda
1 perce

Jégkorong-vb: első a család! Galló Vilmos elhagyta a csapatot

Jégkorong
7 perce

NS-jótékonyság: „Licit a futballcsukámért!” – Priskin Tamás

Minden más foci
14 perce

19 meccs kapott gól nélkül, 18 találat szöglet után – az Arsenal bajnoki címe számokban

Angol labdarúgás
44 perce

Utánajártunk, mekkora esélyünk van szabadkártyát kapni a férfi kézi-vb-re

Kézilabda
47 perce

A Háromszéki Ágyúsok csatlakozik az Erste Ligához

Jégkorong
50 perce

Unai Emery: A trófeát nem adják ajándékba

Európa-liga
58 perce

Van 150 millió forintja? Megveheti a 2023-as kazah bajnokcsapatot

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik