Mindig van hová fejlődni

2008.12.28. 07:08
Címkék

Jól kezdődött a 2008-as év Horváth Patrícia számára, mivel a női válogatott a februári kvalifikációs tornán kiharcolta az olimpiai részvételt, így ezzel a nagy sikerrel felvértezve folytathatták a válogatottak a bajnoki szereplést. A Domino-Honvéd kapusára itt sem lehetett panasz, neki is kulcsszerepe volt abban, hogy a Kőér utcai együttes immáron harmadszor védte meg címét. „Pozitív év volt az idei – mondta Horváth Patrícia. – Az Európa-bajnokságon elért harmadik helyezés jól szolgálta az olimpiai felkészülést. Végezhettünk volna előrébb is, de nem volt kudarc a szereplésünk, csak a spanyoloktól kaptunk ki, akiknek az Eb volt az év legfontosabb eseménye. Életem első olimpiájára is pozitívan gondolok vissza, a bronzmeccs nüanszokon múlott, ráadásul azon a találkozón mi játszottunk jobban. Nincs miért szégyenkeznünk, s tudom értékelni ezt a negyedik helyet is. Sokat tanultam.” A világbajnok kapus az olimpia után sem lankadt, és a vízilabda mellett újabb nagy fába vágta a fejszéjét, mivel az orvosi diplomás Horváth Patrícia a sport mellett rezidensként kezdett dolgozni. Emiatt csak az esti edzéseken tud részt venni – így egyezett meg a klubbal –, amelyeken viszont teljes erőbedobással dolgozik. Néha ugyan fáradtabb, de szerinte képes lesz egyszerre két fontos szerepben is jól teljesíteni, ami azt is jelenti, hogy a Dominóval ismét szeretne bajnoki címet nyerni.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: döntő a női vízilabda ob I-ben, bronzmeccs a férfi pólóbajnokságban

Minden más foci
3 órája

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
3 órája

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
3 órája

Óriási harc a jegyekért – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
3 órája

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
3 órája

Jégkorong-vb: az amerikaiak szétlövés után nyertek a németek ellen a mieink csoportjában

Jégkorong
3 órája

Bombagóljainak köszönhetően nyerte meg az Európa-ligát az Aston Villa – videó

Európa-liga
4 órája

Unai Emery ötödször, az Aston Villa először nyerte meg az Európa-ligát

Európa-liga
4 órája
Ezek is érdekelhetik