Lékó másfél pontja

Vágólapra másolva!
2008.12.27. 23:42
Címkék

Jót tett a szerdai szünnap Lékó Péternek az elisztai Grand Prix-tornán.

Kilenc forduló után a magyar nagymester csupán egy győzelemmel, két vereséggel, valamint hat döntetlennel állt – ez bizony rendkívül szerény teljesítmény tőle. Nem játszott rosszul, de nem mindig hozta ki magából a maximumot, például az orosz Dmitrij Jakovenkóval szemben nyerő pozícióból remizett.

Csütörtökön aztán, a Vugar Gasimov elleni összecsapással minden megváltozott. A partit megelőzően az azeri játékosnak remek mérlege volt, hiszen veretlenül, hat ponttal vezette a mezőnyt. Lékó azonban nagy napot fogott ki, világossal 57 lépésben legyőzte kollégáját, és ezzel újra elérte az ötven százalékot.

Pénteken Pavel Eljanov következett. Az ukránnal korábban egyetlenegyszer, az idei Wijk aan Zee-i tornán játszott, akkor döntetlennel búcsúztak el egymástól.

Mostani összecsapásuk maratonira sikerült. A sötéttel játszó Lékó jól tartotta az egyensúlyt, ám a játszma végső szakaszába érkezve gyalogelőnyével már Eljanov állt jobban. Világbajnoki döntősünk azonban most is megmutatta, hogy miért tartják őt az egyik legjobb végjátékszakértőnek. Szívós munkával, hat óra tíz perc és 70 lépés után kiharcolta a döntetlent.

Lékó a szombati, utolsó előtti körben a világos bábukat vezetheti, és az orosz Jevgenyij Alekszejevvel játszik.

Legfrissebb hírek

Jó az öreg a háznál: a 40 éves Modric góljával nyert a Milan a Bologna ellen

Olasz labdarúgás
5 perce

Van Gerwen újra a régi, nagy játékkal nyerte meg a World Series of Darts döntőjét

Egyéb egyéni
14 perce

Harminckét év után újra a kontinens trónján a németek férfi kosárlabdában

Kosárlabda
41 perce

A Csíkszereda öngóllal mentett pontot a FCSB ellen

Minden más foci
57 perce

Pogacar megnyerette csapattársával a montreali egynapost

Kerékpár
58 perce

Frimpong: Szoboszlai minden pozícióban tud játszani

Angol labdarúgás
1 órája

Kézilabda: Máthé és Ludmán is három gólt lőtt – körkép

Kézilabda
1 órája

Balogh Botond sárga lappal és vereséggel mutatkozott be új csapatában

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik