Az ág is húzza őket…

AMLER ZOLTÁN, KÁLDOR ANDRÁSAMLER ZOLTÁN, KÁLDOR ANDRÁS
2008.12.24. 00:47
Címkék
Rendkívül fontos mérkőzést veszített el otthon az Alba Volán: a Graztól kapott ki 4–0-ra.

Szegény fehérváriakat még az ág is húzza… Az oly fontos alsóházi rangadón, a rájátszást érő nyolcadik helyért folyó ádáz csatán betegség, illetve sérülés miatt nem számíthatott két válogatott ászára, Palkovics Krisztiánra és Horváth Andrásra. Sokkoló. Mint ahogy Jason Guerriero bemutatkozása is: a Svájcból igazolt amerikai center a negyedik percben csúnyán eladta a korongot (az összeszokottság hiánya…), Anthony Iob és Stefan Herzog vitte Szuper Levente kapujára, és végül utóbbi lőtt a kapuba.

Sajnos tudjuk még fokozni… Harry Lange emberelőnyben vette célba a kaput, ám Szuper Levente üggyel-bajjal megakadályozta a grazi gólt, hiszen a korongra csücsült. Legalábbis így látta háromezer fehérvári, de ami fontosabb, a gólbíró is – mit sem ért akkor, amikor a cseh bíró vonalbírója szavára gólt ítélt. Ebben a viharos időszakban sokkolta a csapatot az érthetetlen ítélet, és voltaképpen az sem túlzás, hogy ekkor, a 19. percben eldőlt a két pont sorsa. El, hiszen a folytatásban meglehetősen szétszórtan, talán egy kicsit hitehagyottan próbálkozott a magyar bajnok, miközben a vendégek türelmesen, a legegyszerűbb megoldásokat választva játszottak, sőt a végén a negyedik gólt is megszerezték.

A hazai játékosok, mondani sem kell, letörten ballagtak az öltözőbe – kedvüket az sem hozta vissza, hogy karácsony első napján, csütörtökön buszra ülnek, és a másnapi, Innsbruck elleni meccsre utaznak…

Legfrissebb hírek

Matthäusnak és Lahmnak nem tetszik a német keret kihirdetésének időzítése

Foci vb 2026
10 perce

„Ha egyszer barcás lettél, örökké az maradsz” – Lewandowski elbúcsúzott a szurkolóktól

Spanyol labdarúgás
40 perce

Bronzérmek a Borházban – ünnepi ebéddel zárta az idényt a Paks

Labdarúgó NB I
53 perce

Neymar: Egészséges vagyok és megérdemlem a helyem a vb-keretben

Minden más foci
1 órája

Udvardy javított, Marozsán és Fucsovics rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
1 órája

Ritmikus gimnasztika: összetettben negyedik lett az együttes kéziszer csapat Portugáliában

Torna
1 órája

Liu Shaolin: Legyen az bárhol, a jégpálya az otthonom

Téli sportok
1 órája

Légióskörkép: gól és gólpassz Schäfertől, két assziszt Szoboszlaitól – videók

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik