Nagy változások előtt

Vágólapra másolva!
2008.12.18. 01:07
Címkék
Voltak már magyar légiósai a német Löwennek, és a jövőben talán újabbal gyarapszik a kerete. Európa egyik legerősebb csapata többek között Nagy Lászlót nézte ki magának, ehhez viszont ki kellene vásárolnia a Barcelonából.

Elsősorban Lengyelországból importál, de egy kicsit magyaros klub is a Bundesligában a Rhein-Neckar Löwen: korábban Mocsai Tamást, később Buday Dánielt szerződtette, s ha a klubon múlik – és költségvetésébe belefér –, az ősztől Nagy László lesz a mannheimi együttes kézilabdázója. A sportág német szaklapja, a Handball Woche internetes kiadása szerint jelentős restaurációra készülnek az Európában élgárdának – de a pillanatnyi tabella szerint a Bundesligában csak középcsapatnak – számító Löwennél, ennek része lenne az edzőváltás és néhány újabb klasszis igazolása. Többek között éppen egy-két lengyel helyett.

A BL-ben becsülettel küzdő, továbbjutásra is esélyes együttes nyolcadik a bajnokságban, alighanem emiatt is jutott eszükbe a klub vezetőinek, hogy a Kielt 2007-ben Bajnokok Ligája-győzelemre vezető horvát Zvonimir Serdarusicot ültessék a kispadra 2009 nyarától. A klub mezébe pedig olyan játékosokat öltöztessenek, mint a Veszprémet is megjáró norvég beálló, Bjarte Myrhol, a világbajnok német jobbátlövő, Christian Zeitz és a Barcelonát három éve BL-diadalhoz segítő, szintén balkezes Nagy László.

A máskor nagyon készséges és nyíltan beszélő Nagy László meglehetősen szűkszavúan kommentálta lapunknak a Löwen érdeklődését, mint mondta: „A menedzserem az illetékes, hogy ebben a kérdésben nyilatkozzon, de természetesen hallottam én is, hogy a német klub szerződtetne.” Még arról sem szívesen beszélt, szeretné-e kipróbálni magát a Bundesligában, a spanyol mellett a világ legerősebb bajnokságában. „Maximálisan a Barcelonára koncentrálok, 2013-ig köt ide a szerződésem – folytatta. – De mindig jóleső érzés, ha számítanak az emberre valahol, azt jelenti, hogy valamit jól csinál.”

„Felhívott a Rhein-Neckar Löwen menedzsere, és Laci iránt érdeklődött, én pedig tájékoztattam a kivásárlási áráról – ezt már a játékos menedzsere, Szörnyi Attila mondta, majd hozzátette: – Nagyon sok klub szeretné szerződtetni, a Bundesliga pedig minden kézilabdázónak jelentős kihívás, sok játékos álma. Azt szoktam mondani, sohase zárjunk ki semmilyen lehetőséget.”

Legfrissebb hírek

Horribilis összegért árulnak VIP-belépőket az atlétikai vb-re

Atlétika
2 perce

Schäfer András hétvégén sem játszhat az Union Berlinben

Német labdarúgás
12 perce

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
20 perce

Szélig Viktor már nagyon várja a Fradi elleni derbiket

Jégkorong
23 perce

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
48 perce

Tizenegy magyar versenyző szerepel a thaiföldi szumó-vb-n

Egyéb egyéni
51 perce

Először nyert hivatalos meccset a magyar kerekesszékes kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
1 órája

Szongoth Domán gondol az NHL-draftra, de mindig a következő meccsre koncentrál

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik