Mamut vagy fegyver?

Vágólapra másolva!
2008.12.17. 09:06
Címkék

Szegény embert még az ág is húzza – tartja a mondás, amelylyel Szuper Levente is mélységesen egyetért mostanság. Az Alba Volán kapusa ugyanis még szeptember végén rendelte meg új kapusfelszerelését Észak-Amerikából, de csak kedden jutott hozzá, miközben a régi olykor már akadályozta a védésben.

„A botos kesztyűm belül el van törve, a lepkés pedig olyan vékony, hogy a kezem a duplájára van feldagadva – panaszkodott Szuper. – Egy mamutról, egy lepkés és egy botos kesztyűről beszélünk. Azzal kezdődött a kálvária, hogy a sportszergyártó cég, amelytől eddig rendeltem, megszűnt, amit én későn tudtam meg. Majd arról volt szó, hogy november elejére, az olimpiai előselejtezőre megjön a felszerelés, amelyet azon a héten be is tudtam volna törni. Csakhogy a vámhivatalnál talán még nem találkoztak ilyesmivel, és fegyvernek minősítették a küldeményt, így kismillió faxváltás következett. Közben teljesen elhasználtam a mostani szettet, amelyet még a Milano Vipers játékosaként szereztem be, több mint egy éve. Végül mozgósítottam a kapcsolataimat, és Géczi Gábor barátomon keresztül eljutottunk Sipos Jenőhöz, a Vám- és Pénzügyőrség szóvivőjéhez, így kedden végre átvehettem a csomagot.”

Miközben ezt elmondta, Szuper nyomott hangját olykor köhögés váltotta fel.

„Igen, elkaptam valamit, de lázam nincs, és szerdára valószínűleg meg is gyógyulok. Egyébként jól jött ez a néhány napos EBEL-szünet. Remélem, ez idő alatt mindenki rendbe tudja szedni magát, és a legjobbját hozza az újrakezdés után, mert szükségünk lesz a legjobb teljesítményekre, annyi volt a hátráltató tényező mostanság” – mondta a kapus, majd a beszélgetés után SMS-ben üzent, hogy a válogatott feljutásáról döntő magyar–ukrán rangadót nézte éppen.

Még egy oka volt tehát a szipogásra…

Legfrissebb hírek

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
6 órája

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
6 órája

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
6 órája

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
7 órája

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
7 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
7 órája

A Trabzonspor bejelentette André Onana érkezését

Minden más foci
7 órája
Ezek is érdekelhetik