Túl a bánkódáson

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2008.12.16. 12:49
Címkék
Berki Krisztián elégedett a madridi Vk-döntőn elért második helyével, s már az olimpia elmulasztásán is túltette magát.

Ezüstéremmel zárta az évet Berki Krisztián – a madridi Világkupa-döntő lólengésfináléjában mutatott be második helyet érő gyakorlatot. Biztosan, szépen tornázott Kovács István tanítványa, hiszen bizonyítani akarta: bár a pekingi olimpiára nem jutott ki, ezen a szeren ott a helye a világ legjobbjai között.

„A tavalyi, világbajnoki ezüstéremnek sem örültem enynyire, szavakkal el sem tudom mondani, mennyire boldog vagyok – mondta Berki a verseny után. – Madridba érkezve eléggé rossz hangulatba kerültem, nem is tartottam magam esélyesnek, pedig nagyon készültem a döntőre. Aztán valahogy minden jóra fordult. A gyakorlat elején még kissé bizonytalan voltam, ám aztán már minden kiválóan sikerült. Amikor megláttam, hogy 16.100 pontot kaptam, megnyugodtam. Ez magas pontszámnak számít, alig-alig kaptam még tizenhat fölött nemzetközi versenyen. Ha nem nyertem volna érmet, akkor is elégedetten távoztam volna Madridból.”

Amikor Berki pontszámát kiírták a csarnokban, a magyar tornász azt hitte, bronzérmes lesz. Utána következett ugyanis még a későbbi győztes kínai Csang Hung-tao, és az ausztrál Prashanth Sellathurai neve mögött 16.225 pont állt. Csakhogy a bírók később megváltoztatták Sellathurai pontszámát – az ausztrálnak gyakorlatilag nem volt igazi leugrása. Berki ezt először észre sem vette, edzője gratulációjából tudta meg: megvan az ezüstérem.

„Nem bánom, hogy vége ennek az évnek. Az, hogy nem jutottam ki az olimpiára, nagyban meghatározta az esztendőt, ám többnyire sikeresen megbirkóztam a keserű érzésekkel. Edzéseken már újabb, még nehezebb gyakorlattal készülök kettőezer-kilencre, az őszi, londoni világbajnokságon ismét megküzdök a kínai vetélytársakkal” – ígérte az UTE tornásza.

Legfrissebb hírek

Spanyol, portugál és svájci továbbjutás – a 22. vb-játéknap nyolc gólja, kulcsjelenetei egy helyen

Foci vb 2026
11 perce

Amerikai pite: még él Cristiano Ronaldo és Portugália aranyálma, de jön Spanyolország – vb-kibeszélő, 22. nap

Foci vb 2026
31 perce

Újabb afrikai csapat búcsúzott

Foci vb 2026
1 órája

A vb egyik nagy felfedezettje ezúttal is villogott – Svájc könnyed sikerrel lépett túl Algérián

Foci vb 2026
1 órája

A félidőben 1–0-ra vezet Svájc

Foci vb 2026
2 órája

Jelzett a chip a labdában: ezért fújták vissza a horvátok gólját a 103. percben – videó

Foci vb 2026
2 órája

Manzambi zseniális szólója után már vezet is Svájc Algéria ellen

Foci vb 2026
2 órája

A portugál játékosok Diogo Jota mezével tartottak megemlékezést a továbbjutás után

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik