Pihenő a hajrá előtt

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
2008.12.16. 12:49
Címkék
Rossz, de nem reménytelen helyzetben van az Alba Volán, amely hármas holtversenyből vág neki az ünnepi heteknek, egyben a több mint másfél hónapos alapszakaszhajrának.

Vasárnap este néha már füttyszó is hallatszott az Alba Volán csarnokában, holott erre nem volt még példa ebben a szezonban. Más kérdés, hogy most van a legrosszabb pozícióban a magyar bajnok az idénykezdet óta, a hagyományos (azonos pontszám esetén a gólkülönbséget alapul vevő) számítás szerint nyolcadik, az EBEL által elvben alkalmazott – az egymás elleni eredményekre alapozó – táblázat szerint pedig tizedik. Végül is mindegy, hogy az egyaránt 28 pontos Graz, Ljubljana, Volán trió milyen sorrendben áll most, a lényeg, hogy február közepén, az alapszakasz végén mi lesz a helyzet. Ebből a hátsó hármas holtversenyből hét mérkőzés van hátra, ugyanakkor nem elhanyagolhatóak a másik hét csapat elleni meccsek sem.

„Ha december 28. körül még egál körül állunk a két riválissal, nagyon kemény másfél hónap vár ránk, de elérhető marad a rájátszás – kezdte helyzetértékelését idősebb Ocskay Gábor szakosztály-igazgató. – Az olimpiai előselejtezőnél tört meg a lendületünk, addig tizennyolc meccsen szereztünk húsz pontot, azóta tizenhaton nyolcat. Ebben persze benne van a Salzburg elleni sorsfordító csata, az ott kapott rettentő szigorú büntetések, amelyek nyomán szakadékba estünk, és csak a háromnegyedénél tudtuk elkapni a biztonsági kötelet. A húzóemberek, köztük Szuper Levente, iszonyatosan fáradtak, de nem fizikailag, mert olyan kondiban van a csapat, mint szerintem még soha, hanem mentálisan. És sajnos ott tartunk, mint tavaly: a légiósok hiába jó játékosok, nem tudnak annyit segíteni, mint amennyire szükség lenne. Október 26. óta nem nyertünk a rendes játékidőben. Ez nagyon hosszú idő.”

Péntektől annyival könynyebb lesz a csapat helyzete, hogy az amúgy már hazaküldött Derek Couture eltiltása a Jesenice elleni meccsel lejárt, azaz négy ponttal bővül a nevezhetők összpontértéke. Viszont Nagy Gergő elutazott a junior-vb-re, s az új légiós csatárra sem lelt még rá a vezetőség, a másik eltiltott, Ryan Bonni pedig december 28án játszhat legközelebb.

„Ez sajnos nem úgy megy, hogy bemegyünk a ruhatárba, és kérünk egy százkilencven centi magas, jobbkezes szélsőt. Kaptunk ajánlatokat ügynököktől, de nem előkészítő centerre, hanem olyan emberre lenne szükségünk, aki bevisz meccsenként legalább egy találatot. Mostantól a Graz és a Ljubljana elleni mérkőzéseken nem lehet hibázni, főleg, mert a Ljubljanával döntetlenre, a Grazcal szemben viszont rosszul állunk az egymás elleni eredményeket tekintve. Néhány ponttal többel persze sokkal mosolygósabb lenne mindenki, szóval fel a fejjel!” – üzente Ocskay.

Legfrissebb hírek

Kane kihagyott tizenegyese után fordított Spanyolország a Wembleyben

Minden más foci
3 perce

Modric szerzett vezetést, győzelemmel kezdtek a horvátok az NL-ben

Minden más foci
4 perce

Torna: Mayer Gréta és Mészáros Krisztofer aranyérmes a mesterfokú bajnokságon

Egyéb egyéni
6 perce

Dráma a triatlon vb-döntőn: Kropkó Mártát a 4. helyről kizárták!

Egyéb egyéni
6 perce

„Van már tapasztalatom ezzel a sérüléssel” – több hetes kihagyás vár Redzic Damirra

Magyar válogatott
42 perce

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
1 órája

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük a magyar–ukrán meccset

Magyar válogatott
2 órája

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
2 órája