Magyaros mentalitás

Egyet aludva az utolsó, spanyolok elleni középdöntőbeli mérkőzésre, hogyan értékeli a magyar válogatott macedóniai szereplését?Egyet aludva az utolsó, spanyolok elleni középdöntőbeli mérkőzésre, hogyan értékeli a magyar válogatott macedóniai szereplését?

Mivel elmaradtunk az előzetes céltól, az eredmény miatt csalódott vagyok, de nem élem át kudarcként a nyolcadik helyezést.

Előzetesen maguk a játékosok is roppant optimisták voltak. Utólag reálisnak tartja a legjobb hat közé kerülés megcélzását?

Utólag, a mezőny ismeretében azt mondom, nem volt az. De ilyenkor már könnyű okosnak lenni.

Mi az, ami miatt elmaradt a csapat a minimális várakozásoktól is, többek között attól, amit a lányok is elvártak saját maguktól?

Két részre bontanám az okokat. Az egyik a mentális felkészültségben keresendő. Ebben az eredménykényszerben, amelyben játszaniuk kellett a lányoknak, nem várható el, hogy sorsdöntő szituációban Görbicz Anita mindig bedobja a hétméterest. A kulcsjátékosok óriási nyomás alatt kézilabdáztak egész évben. Egyik csapatban sem hárul akkora teher a főszereplőkre, mint a magyar válogatottban. Nem csoda, hogy megroppannak a teher alatt, görcsössé válnak, elmegy az önbizalmuk.

A rivális csapatok játékosai valóban sokkal felszabadultabbnak tetszettek, mint a mieink. Ez is a túlzott kívánalmakkal magyarázható?

Mondok én valamit: a dánok nagyon kikaptak az utolsó meccsükön az ukránoktól, és csak a tizenegyedik helyen végeztek. Mégis hajnali fél négyig ünnepeltek. Amikor megkérdeztem, minek örülnek, azt mondták a vezetőik, ha most ledorongolnák a lányokat, sohasem nyernének semmit.

A magyar lányokat is lehet szeretni, mert roppant aranyosak, ám ön is azt mondta, nem teljesültek a minimális tervek sem. Most akkor mi is nevessünk felszabadultan?

Látja, ez a tipikus magyar mentalitás. Ha megverjük a spanyolokat – amihez nagyon közel álltunk –, most mindenki boldog lenne, mert bekerültünk a legjobb hat közé, és teljesítettük a tervet. Ám a médiában mindenki fanyalog, mert kikaptunk a spanyoloktól, akik – megjegyzem – életük meccsét játszották. Ráadásul a sajtó által semmire sem tartott ukránok már tízzel is vezettek a dánok ellen, és végül biztosan nyertek ellenük. Miért is akkora kudarc ez a nyolcadik hely ebben a kiegyenlített mezőnyben?

Ha ez a tipikus magyar mentalitás, a válasza is tipikusan ezt tükrözi. Nyilván védenie kell a lányokat, mert ez az ön csapata. Ám lehet, hogy közel álltunk a győzelemhez, a spanyolok viszont nyertek is. És azért arra nagyon kíváncsi lettem volna, hogy ha mi nyerünk, akkor a dánok az így számukra nem közömbös – mert egyébként mi tettük tét nélkülivé nekik a vereségünkkel – meccsen mennyire hajtanak az ukránok ellen…

Nem hiszem, hogy ki akartak kapni, és tizenegyedikek akartak lenni, hogy így nehezebb ellenfelet kapjanak a világbajnoki selejtezőkre. Az a baj, hogy a magyar női kézilabdában nincs akkora merítési lehetőség, mint a dánban vagy a norvégban. Ráadásul ők nincsenek is rászorulva, hogy a megélhetésükért kézilabdázzanak. A dánok, a norvégok egyszerre válogathatnak ötven jó játékos közül, megtehetik, hogy például Rikke Skovot ne nevezzék egy sorsdöntő mérkőzésre, mert van, akit a helyére állítsanak. Ezzel szemben nálunk nincs húsz kiemelkedő tudású, ezen a szinten bevethető kézilabdázó. Lehet, hogy a holtfáradt Görbicz Anitát például otthon kellett volna hagynom, de nem tehettem meg, mert akkor most arról faggatna, miért nem jutottunk tovább a csoportkörből.

Ha már szóba hozta: hogyan ítéli meg a sokak által a világ legjobb játékosának tartott irányító macedóniai teljesítményét?

Hozta, amit vártam, bár aránytalanul nagy teher nyomta a vállát. Irányítani, szervezni, gólokat, heteseket lőni, védekezésben lefogni az ellenfél legjobbját, nem hiszem, hogy bárki utána csinálná. Ráadásul én még nem hallottam, hogy enynyit biztatta volna a társait, mint ezen az Európa-bajnokságon. Csak az ő játékához kellene legalább egy kiemelkedő átlövő, az meg Macedóniában nem volt a csapatban.

Kinek a játékával a legelégedettebb?

A kapusokkal, elsősorban Herr Orsival és Pastrovics Melindával. De Pálinger Kati is megtette a magáét, rá is vonatkozik, ami Görbicz Anitára, aránytalanul nagy teher hárult rá. Rengetegszer kerültek ziccerbe az ellenfelek, ilyen szituációkban nehéz jó százalékkal védeni, míg ha megfelelően működött a fal, jól védett. Ráadásul csapatkapitányként, emberi tulajdonságait előtérbe helyezve is sokat tett a közösségért. A mezőnyjátékosok közül Vincze Melinda ezen az Európa-bajnokságon bizonyította, hogy nemzetközi szintű kézilabdázóvá vált. Remekül helyettesítette a sérült Vérten Orsit. Akivel szintén maximálisan elégedett vagyok, az Hornyák Ágnes. A rá kiosztott feladatokat maradéktalanul végrehajtotta. Görbicz Anitát ellenben nem tudtuk tehermentesíteni. Szucsánszki Zita egyáltalán nem azt nyújtotta, amiért bekerült a keretbe, és az átlövőink sem játszottak jól.

Említette a pszichés okokat, ezenkívül mivel magyarázható még ez a szereplés?

Szakmailag minden meccsen bebizonyosodott, hogy egyfélidős csapat a magyar. De nem az aluledzettség, hanem a túledzettség miatt. Mint már mondtam, sehol a világon nem játszanak annyit egy esztendőben a kulcsemberek, mint nálunk.

Önnél talán ezt senki sem tudja jobban, hiszen a Dunaferrnél klubedzőként is naponta látja, a legjobbak milyen terhelésnek vannak kitéve. A magyar mezőnyt ismerve, természetesen ideszámítva az ezúttal különböző okok miatt hiányzó Tóth Tímeát, Ferling Bernadettet, Mehlmann Ibolyát, lát-e lehetőséget arra, hogy a válogatott velük és a jelenleg is a keretben lévőkkel együtt a következő esztendőkben visszakerüljön a közvetlen elitbe?

Látok. Védekezésben itt is meccsről meccsre fejlődtünk. Működött a hatos falunk és a nyitott védekezési szisztémánk több módozatban is. Rengeteg munkával, sok közös gyakorlással a támadójátékunk is javulni fog, ezt megígérem.

Gyakorlatilag mindenki itt van a keretben – a felsoroltakon kívül –, aki számításba jöhet a magyar válogatottnál. A következő generációban akad, aki már a londoni olimpiáig beépülhet a csapatba?

Van sok tehetséges fiatal kézilabdázónk. Nézze meg a jövőre Magyarországon sorra kerülő junior Európa-bajnokságot. Abból a keretből már néhányan szerepelnek a noteszemben. Hornyák Dórára vagy Deáki Dórára gondolok például. A világbajnoki selejtezőket persze még a rutinos játékosokra építve kell megvívnunk.

Akkor megint ugyanott leszünk, ahol a part szakad, azaz megint nem pihenhetnek a kulcsemberek, mert nélkülük nem jutunk ki az aktuális világversenyre, és nem lesz idő csapatot építeni.

Meg kell találnunk az arany középutat. Az utolsó meccs után már Ohridban leültünk, és kötetlenül beszélgettünk a lányokkal. Erre a közösségre lehet építeni.

Van olyan, aki az ön megbízatása idején soha többé nem lesz válogatott az itteni keretből?

Nincs. Természetesen van, akitől többet várok, de a problémákat szeretném a csapaton belül megoldani, úgy, ahogy eddig is tettem.