Még tart Rooney meccse

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2008.12.11. 23:26
Címkék

A Bajnokok Ligája-címvédő Manchester United Wayne Rooney 52. percben szerzett góljával állította be a 2–2-es végeredményt szerda este a dán Aalborg ellen, s lett ezáltal csoportelső. Ennek főként azért van jelentősége, mert a nyolcaddöntő jövő pénteki sorsolásán a következő ellenfeleket kaphatja meg Sir Alex Ferguson csapata: Lyon, Sporting, Atlético Madrid, Real Madrid, Internazionale. Nem biztos, hogy az MU jól járt a csoportelsőséggel – az viszont biztos, hogy az 52. percben Rooneynak már nem a pályán lett volna a helye.

Történt ugyanis, hogy az első félidőben az átlagosnál jóval ingerlékenyebb angol csatár beletaposott Kasper Risgard mellkasába, ami azonnali piros lapot ér – illetve ért volna, ha Duhamel sporttárs látja az esetet. De állítólag nem látta.

„Nézzék meg, itt van a nyoma! – mutatott sérült testrészére a dán csapat középpályása. – Ha nem az Old Traffordon vagyunk, nyilvánvalóan kiállítják, ráadásul a folytatásban az egyik játékostársamat meg jóformán leütötte. Noha a lefújást követően Rooney odajött hozzám bocsánatot kérni, szerintem nem futballpályára való az ilyesfajta viselkedés, különösen nem az olyan kiváló labdarúgótól, mint amilyen ő.”

A „legvörösebb ördög” azonban nem ússza meg ejnye-bejnyével, mert az UEFA vizsgálatot indít az ügyében, aminek pénzbüntetés vagy – ez talán a valószínűbb – eltiltás lesz a következménye. Ha utóbbi tétel érvényesül, Rooney nem játszhat a BLnyolcaddöntő első felvonásán, adott esetben a Real Madrid ellen. Nem véletlenül említettük példaként a Realt, hiszen ha összejön ez a párosítás, akkor ismét olajat önthet a tűzre a nyári Cristiano Ronaldo-saga során verbális világháborút vívó Sir Alex, illetve a királyiak elnöke, Ramón Calderón. Ferguson széles vigyorral az arcán egyébként már jelezte is, hogy ha a Real érkezik Manchesterbe, „...szívesen meghívom Calderónt egy teára meg egy kis sütire”.

Legfrissebb hírek

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
10 perce

Birkózás: 27 magyar lép szőnyegre a zágrábi rangsorolóversenyen

Birkózás
14 perce

Két év alatt a semmiből a Super Bowlba – öt-öt kulcsfigura Seattle-ből és a New Englandtől

Amerikai sportok
28 perce

A horvátok és a spanyolok játszanak az ötödik helyért

Vízilabda
33 perce

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
40 perce

Lindsey Vonn bal térdében elszakadt az elülső keresztszalag, de így is indulni akar az olimpián

Téli sportok
1 órája

Milánó 2026: minden eddiginél magasabb a nők aránya a téli játékokon

Téli sportok
1 órája

Sport témájú alkotások is szerepelnek a 45. Magyar Filmszemlén

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik