Már második a Sopron

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
2008.12.11. 23:26
Címkék

Még egyet aludva rá is álomszerű az MKB-Euroleasing Sopron CSZKA Moszkva elleni, szerda esti produkciója: a tökéletesség határát súrolta, ahogy az önfeláldozóan védekező és gyönyörű találatokat elérő magyar bajnok kosárlabdázott. Meg is lett az eredménye, avagy a játék ezúttal igazságot szolgáltatott. Megnyerte a nagy csatát Székely Norbert együttese, azaz nem történt meg, ami ilyenkor szokott, hogy a lelkes és sokáig vezető kiscsapat a végére kipukkad, a sztárok pedig erőből hozzák a meccset.

Itt erről szó sem lehetett.

A vasárnapi, pécsi remeklése után negyven percet játszó, tehát végig a pályán lévő Amber Holt vezérletével újra és újra visszaverték a hazaiak az Euroliga 2005-ös győztesének felzárkózási kísérleteit. Az amerikai bedobó ezúttal nem elsősorban kosaraival, hanem inkább lepattanóival, gólpasszaival és szerzett labdáival lendítette át csapatát a holtpontokon, de egyetlen célba érő triplája a legjobbkor jött: akkor, amikor először zárkózott fel hat pontra az ellenfél. Amikor pedig másodszor közelített, a 16 pontját 8/10-es mezőnymutatóval elérő Honti Kata talált be szinte azonnal. Ám ennél is több lábon állt ezen a találkozón a soproni női csapat, nem is volt gyenge pontja.

Így aztán jövő szerdán Brnóban az a tét, hogy a második vagy a harmadik helyen végez csoportjában a Sopron.

Legfrissebb hírek

Vívás: Rabb és Szilágyi a nyolcaddöntőig jutott a kairói vk-viadalon

Egyéb egyéni
6 perce

A páncélozott elméjű játékos útja a futballtörténeti csúcsra – portré Joao Cancelóról

Képes Sport
21 perce

Hamilton szárnyalt, Leclerc a fékekkel küszködött Montrealban

F1
27 perce

NBA: öt csapatból áll össze a legjobban védekezők idei álomötöse

Amerikai sportok
1 órája

„Jobban rajtolunk, mint a Ferrarik” – Piastri bízik az előrelépésben

F1
1 órája

Már van róla papír: nem volt jogos a Celticet a bajnoki cím közelébe repítő büntető

Minden más foci
1 órája

Max Verstappen: Maradok a Formula–1-ben

F1
1 órája

Nem show lesz, igaz profi bunyó – jön az Uszik–Verhoeven!

Ökölvívás
1 órája
Ezek is érdekelhetik