Gyengécske játékkal zárták a tornát

2008.12.11. 23:26
Címkék

„Valószínűleg a fáradtság miatt a második harminc percben már nem mindig értük utol az ellenfelet, a tolódás sem ment kifogástalanul, ezért késtek a besegítések. A villámgyors spanyolok pedig ezt rendre kihasználták” – vélte a Ferencváros játékosa.

„Talán a második félidőben többet hibáztunk támadásban” – felelt Kovacsicz Mónika arra a kérdésre, hogy mi hiányzott a magyar győzelemhez, ám a miértre ő sem tudta a választ. – „Mindenki hibázik; ha tudnám, miért, biztosan nem hibázna egyikünk sem!”

Görbicz Anita azért ebben a gondolatkörben is továbbment egy kicsit. „A spanyoloknak ez volt az év főeseménye, hiszen nem jutottak ki az olimpiára. Még sosem voltak elődöntőben Európa-bajnokságon, látszott rajtuk, hogy az életükért harcolnak. Ráadásul legalább négy éve együtt játszanak, nálunk viszont még hiányzik az összeszokottság, s emiatt akadozik a támadójátékunk” – tette hozzá az irányító.

A fontos szituációkban rendre a spanyolok találtak be a végén, és fél perccel a lefújás előtt Marta Mangue gólja mindent eldöntött. „Erős magyar válogatottat vertünk meg. Nincs más dolgunk, mint felülni este a lelátóra, és szurkolni a norvégoknak” – mosolygott a spanyol átlövő.

Vérten Orsolya hozzáfűzte: „Remélem, nekünk is megadatik a lehetőség, hogy a következő években együtt marad a csapat, és akkor módunk lesz támadásban is sokat javulni. Ahhoz viszont rengeteg közös gyakorlásra lesz szükség!

Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) által a korábbi mérkőzések edményei alapján megállapított végeredmény szerint a nyolcadik helyen végeztek a magyarok, akiknek Macedóniában nem maradt más hátra, mint a csomagolás. Legjobbjaink péntek délután megérkeznek Budapestre – feltéve persze, hogy a ferihegyi sztrájkolók is úgy akarják.

Legfrissebb hírek

Már van róla papír: nem volt jogos a Celticet a bajnoki cím közelébe repítő büntető

Minden más foci
12 perce

Max Verstappen: Maradok a Formula–1-ben

F1
19 perce

Nem show lesz, igaz profi bunyó – jön az Uszik–Verhoeven!

Ökölvívás
35 perce

Az MU adja a Premier League-idény legjobb játékosát

Angol labdarúgás
56 perce

Egy év után távozik Veszprémből a magyar szélső, NB I-es élcsapatban folytatja

Kézilabda
1 órája

Russell: Egy pillanatig sem kételkedtem magamban

F1
1 órája

„Nincs annál felemelőbb, mint amikor elismerik a munkádat” – Szalah érzelmes videóban búcsúzik

Angol labdarúgás
1 órája

Végső búcsút vettek kollégánktól, Horváth Tamástól

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik