Kemény alku a fizetések miatt

Kecskés István, Zombori AndrásKecskés István, Zombori András
2008.12.09. 23:25
Címkék
Izgalmak után izgalmak: kedden a fiatalok voltak hivatalosak afféle raportra, szerdán a meghatározó futballisták tudják meg, miként akarja a győri klub módosítani szerződéseiket. Az ETO ugyanis rendkívül gyengén szerepel, csak tizenharmadik az őszi szezon után, így a vezetők változtatni akarnak – a játékoskereten is.

Érdekes a helyzet Győrben. Az ETO fiatal játékosai kedden beszélgettek, a többiek – lényegében a kezdőcsapat – pedig szerdán tárgyalnak a klub vezetőivel a jövőről. Arról hallani, a zöld-fehérek elöljárói az eddigi megbeszélések során több labdarúgóval is azt közölték, hogy csökkenteni kívánják a bérüket. Nem is kicsit: információnk szerint akad olyan futballista, aki a jövőben az eddiginek kevesebb mint felét keresné.

De van ennél lejjebb is, legalábbis az anyagiak tekintetében.

Állítólag lesz olyan játékos, aki még ennél is rosszabbul jár. Arról hallani, hogy Egervári Sándor leváltása után fél tucat futballistát elküldenének a klubtól. A szerdai csoportból több labdarúgó győri jövője kérdéses, de állítólag annak is csökken a fizetése, aki maradhat.

De megteheti-e ezt az ETO? Kezdeményezhet-e egyoldalúan szerződésmódosítást? A helyzetet bonyolítja, hogy Magyarországon – csakúgy, mint Nyugat-Európa több országában – két megállapodásuk van a labdarúgóknak. Egyfelől egy munkaszerződés a klubbal, másrészt pedig egy arculatátviteli és


folytatás...
Legfrissebb hírek

Kétgólos hátrányból egyenlített, fordulatos mérkőzéssel zárta le idényét a bajnok Inter

Olasz labdarúgás
15 perce

„Leszorítottak” – Antonelli sportszerűtlennek érezte Russellt

F1
15 perce

Szerződést hosszabbított a Honvéd csapatkapitánya

Labdarúgó NB I
18 perce

A végére kiütötte a Lyont, negyedszer nyerte meg a női Bajnokok Ligáját a Barcelona

Bajnokok Ligája
22 perce

Milák és Márton is győzött a Mare Nostrumon

Úszás
31 perce

Gyász: elhunyt az ETO 1963-as bajnokcsapatának labdarúgója

Labdarúgó NB I
37 perce

Karate Eb: magyar ezüst és bronz a parakaratésoknál

Egyéb egyéni
38 perce

Birkózás: Koleszár Ármin bronzérmes az U15-ös Eb-n

Utánpótlássport
41 perce
Ezek is érdekelhetik