Ingyenebéd a jutalom

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
2008.12.09. 23:25
Címkék
Több napon át faggattuk olvasóinkat lapunk internetes oldalán: 2008 legjobbjai mellett arra is szavazhattak, ki hiányzik a válogatottból, miként arra is, kinek tört meg az idén leginkább a karrierje. Az év (újra)felfedezettje Torghelle Sándor, klubjában Hajnal Tamás volt a legjobb, míg olvasóink szerint címeres mezben Juhász Roland lett az első nagy fölénnyel.

lozott, váratlan húzásai gólokat, gólhelyzeteket eredményeztek. És ne feledje: több mérkőzésen is csatárként szerepelt, ami pedig nem az ő posztja, de erőszakos volt, harcolt, egyáltalán nem vallott szégyent.

A szavazók negyede úgy gondolja, ahogy ön. Negyvenhárom százalék azonban bizonyos Juhász Rolandot tett az első helyre.

Nem tagadom, nagyon örömteli ezt hallani. Pedig nem indult jól az év; emlékszem, a zalaegerszegi, Szlovénia elleni vereség rendkívül megviselt. De aztán összeálltunk, és bár Montenegró ellen még három gólt kaptunk, az azt követő négy selejtezőből hármon, a dánok, az albánok és a máltaiak ellen már kapott gól nélkül hoztuk a meccset, és az évzárón Észak-Írország sem talált a kapunkba. Alighanem ez befolyásolta a szavazókat, de jó szívvel emlékszem az albánok elleni meccsre, ahol magam is úgy éreztem, jól ment a játék, és még gólt is szereztem.

Mit jelentenek önnek ezek a szurkolói viszszajelzések?

Ki nem szereti, ha elismerik, mi több, szeretik? Ahogy jöttek az eredmények, egyre többen szólítottak meg otthon, sőt még Brüsszelben is gratuláltak. Tudja, jó érzés, ha megveregetik az ember vállát külföldön, de mégiscsak az az igazi, ha otthon szeretnek. Legutóbb a Liszt Ferenc téren ebédeltem, és nem engedtek fizetni: apró gesztus, de lelkileg nagyon sokat jelentett nekem. De ez nem az én sikerem: a csapat volt jó ősszel, nagyon egységesek voltunk, ennek köszönhetjük, hogy a vb-selejtezőcsoport második helyén állunk.

Legfrissebb hírek

Ancelottit Neymarról kérdezték a Japán elleni fordítás után

Foci vb 2026
14 perce

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Németország–Paraguay 0–0

Foci vb 2026
15 perce

Guimaraes a brazilok új gólpasszkirálya, a fordítás jó előjel Ancelotti csapatának

Foci vb 2026
21 perce

Wimbledon: Udvardy Panna simán, Bondár Anna két meccslabdáról kapott ki a nyitó körben

Tenisz
32 perce

NB I: két idény után távozik a pályaedző a címvédőtől – hivatalos

Labdarúgó NB I
34 perce

Ancelotti elárulta, miért nem küldte pályára Neymart a japánok ellen

Foci vb 2026
43 perce

Németország–Paraguay, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
1 órája

A spanyolok meccsén svéd, a portugálokén norvég bíró vezet

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik