24 ÓRA

Vágólapra másolva!
2008.12.09. 23:25
Címkék

Keszei Ferenc marad Keszei Ferenc marad

SIÓFOK. Keszei Ferenc, a BFC Siófok eddigi szakmai igazgatója megválik tisztségétől, de marad a klub alkalmazásában. A pro licences edző kétnapi gondolkodás után elfogadta az ajánlatot, és leül az NB III-as ligacsapat kispadjára, Horváth Károly pedig technikai igazgatóként dolgozik.

Folytatás februárban

BUDAPEST. A Puskás-stadion újjáépítésében gondolkodik az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottsága. A keddi ülés napirendi pontjai között szerepelt Kisteleki Istvánnak, az MLSZ elnökének meghallgatása, de ő lemondta ezt, így csak februárban számol be a szövetség terveiről. Az MLSZ saját költségén a fővárosban, a Fehér úton építené fel a 31 200 nézőt befogadó Nemzeti Labdarúgó Arénát.

Jövő héten lesz edző

RÁKOSPALOTA. Kétórás megbeszélésen vett részt Forgács József elnök, Kutasi Róbert klubigazgató, valamint a REAC vezetőedző-jelöltje, Hevesi Tamás. Megegyezés nincs, a szakemberrel ugyanúgy tárgyalnak még a vezetők, ahogy a többi kiszemelttel, így Gálhidi Györggyel és Urbán Flóriánnal is. Az új vezetőedző kilétére december 16-án derül fény.

Irány Horvátország?

ZALAEGERSZEG. Több együttes érdeklődik a kék-fehérektől távozó két idegenlégiós, Milan Davidov, valamint Damir Pekic iránt; a szlovén támadót például horvát klubok is megkeresték. A zalaegerszegi játékosok egyelőre pihenőjüket töltik, de többen közülük játékvezetőként, illetve díjátadóként részt vettek a megyeszékhelyen rendezett Mikulás-kupán.

Ötvenéves létesítmény

NYÍREGYHÁZA. Fennállásának ötvenedik évfordulóját ünnepli a nyíregyházi Városi Stadion. Ebből az alkalomból a szabolcsi megyeszékhelyen ünnepséget tartottak, amelyen bemutatták az alkalomra megjelent könyvet. A kötetet lapunk vezető megyei tudósítója, Bodnár Tibor, valamint Hájer Zsigmond írta.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: 26 meccs a Magyar Kupában

Birkózás
1 órája

Nagycsoportosok – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Jöhet az i-re a pont! – Szendrei Zoltán jegyzete

Atlétika
1 órája

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
1 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
1 órája

Udvardy Panna kikapott francia ellenfelétől, nem jutott négy közé Sao Paulóban

Tenisz
2 órája

Európai kézilabdaligák: Hanusz Egon hat gól lőtt Elzászban

Kézilabda
2 órája

A Marseille szinte végig emberelőnyben játszva győzte le a Lorient-t

Francia labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik