Az adrenalin hatása

K. J.K. J.
2008.12.06. 23:27
Címkék

Új hónap, új remények – gondolhatták az idényben bukdácsoló PSV-nél, amely szombat este az Eindhovenben még sohasem nyerő Groningent fogadta az Eredivisie-ben. Nos, eleinte úgy tűnt, a Dzsudzsák Balázzsal felálló hazaiak hányattatásai nem érnek véget, minthogy helyezkedési hibák sokaságát elkövetve kétgólos hátrányba kerültek az első félidőben.

A szurkolók célpontjává váló, az első félidő eseményeit döbbenten figyelő Huub Stevens edző a második félidőre beküldte Nordin Amrabatot és Otman Bakkalt – ami finoman szólva is nyerő húzásnak bizonyult. Bakkal három perc alatt kettőt vágott, hogy aztán Danko Lazovics is duplázzon (igaz, a másodiknál lesről indult az akció...), így lett a kétgólos hátrányból kétgólos előny szinte szemvillanás alatt, szebbnél szebb megoldások után.

„A meccs után Stevens sem értette, mi történt velünk, és mi sem – mondta lapunknak a lefújást követően Dzsudzsák Balázs. – Lehet, hogy egyszerűen adrenalinra volt szüksége a csapatnak, mert belülről úgy éreztem, a kétgólos hátrány után a második félidőre úgy mentünk ki, mint akik vért ittak. Még most is a meccs hatása alatt vagyok.”

Legfrissebb hírek

Clevelandben is nyert, egy lépésre a döntőtől a New York Knicks – videó

Amerikai sportok
15 perce

Majdnem összejött a bravúr Verhoevennek, de Uszik TKO-val nyert Egyiptomban – videó

Ökölvívás
1 órája

Első nemzetközi kupadöntőjét vívja a Tatabánya férfi kézicsapata

Kézilabda
1 órája

Európai kézilabdaligák: Ogonovszky Eszter csapata döntős a spanyol élvonalban

Kézilabda
8 órája

Vasárnapi sportműsor: kezdődik a Roland Garros, Európa-kupa-döntőt játszik a Tatabánya

Minden más foci
8 órája

Darts: Van Gerwen a gyenge kezdés után döntő legben jutott tovább

Egyéb egyéni
9 órája

La Liga: kiesett a Mallorca és a Girona

Spanyol labdarúgás
9 órája

Fontos német győzelem a magyar csoportban a hoki-vb-n, bajban a svédek

Jégkorong
9 órája
Ezek is érdekelhetik