Magdeburgon át haza

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2008.12.04. 23:10
Címkék
Hivatalosan is bejelentették, hogy január 10-én Magdeburgban Erdei Zsolt–Jurij Barasjan, illetve Gyenyisz Inkin–Balzsay Károly mérkőzést rendeznek a WBO félnehézsúlyú, illetve nagyközépsúlyú vb-övéért.

Nem mintha bárkinek is kétsége lett volna róla, de szerdától immár hivatalos is: január 10-én a magdeburgi Bördelandhalléban Erdei Zsolt (29–0, 17 K. O.– T. K. O.) az ukrán Jurij Barasjannal (25–4, 17) a WBO (Bokszvilágszervezet) félnehézsúlyú, Balzsay Károly (19–0, 14) pedig az orosz Gyenyisz Inkinnel (34–0, 24) a WBO nagyközépsúlyú világbajnoki övéért lép ringbe. Ha mindketten győznek, Magyarországnak először lesz egyszerre két súlycsoportban is regnáló világbajnoka jelentős szervezetnél.

Igazából csak Madár riválisa jelentett némi bizonytalanságot, mert sokáig tartotta magát a brit Dean Francis neve is, de aztán üzletpolitikai megfontolások (alighanem a volt Európa-bajnok Barasjan olcsóbb volt, meg nem árt, ha Erdei olyannal bokszol, akivel remélt következő vetélytársa, az argentin Hugo Hernán Garay is találkozott) miatt az ukrán került előtérbe. Aki persze balkezes, ami kevésbé szimpatikus Erdeinek.

„Kemény dió lesz, az elmúlt öt évben csak Garay verte meg. Jó bunyós, kiszámíthatatlan, érzi a tempót, észnél kell lennem. A gyorsaságom nagy fegyvernek tűnik, de már bokszoltam olyan emberrel, aki a felvételeken halál lassúnak tűnt, mégis eltalált. Barasjan sem tűnik villámsebesnek, majd igyekszem figyelni, hogy csépelje a levegőt” – mondta a 11. címvédésére készülő, 2007 áprilisa után újra kesztyűt húzó Erdei.

Balzsay még csak az első vbcímmeccsére készül, egyben az első, klubon belüli párharcára. A tét neki sokkal nagyobb, elvégre az Inkin–Balzsay csata vesztesét alighanem a háttérbe tolja az Universum Box-Promotion.

„Kérdezgették a sajtótájékoztatón, mit szólok, hogy csapattársammal bokszolok, de mondtam nekik, annyira nem foglalkoztat – árulta el Balzsay. – Inkin is csak egy ellenfél, akit meg kell vernem, ha világbajnok akarok lenni. Sokkal fontosabb, hogy Madárral bokszolhatok egy gálán, meg hogy vele készülhetek, mert ösztönöz a jelenléte. Szerinte véget ért a halvérű korszakom, ezt majd megpróbálom igazolni Magdeburgban.”

Ez már csak azért is lenne fontos, mert információink szerint az Universum a magdeburgi rendezvény után szívesen hozna hazánkba gálát. Ebben egy német cég is partner lenne, így már csak annyi hiányzik, hogy két magyart koronázzanak világbajnokká január 10-én. És akkor például a hazánkba tervezett WBO-kongresszus rangos körítéssel gazdagodhatna.

Legfrissebb hírek

A berni diadal – fiktív regényt írt korábbi munkatársunk

Minden más foci
30 perce

Marozsán Fábián: Jó úton haladunk, és remélem, jövőre még többet érünk el

Tenisz
45 perce

Német gólkirály érkezik kölcsönbe a Milanhoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
55 perce

Edzősors: nyugdíjba vonult a BVB korábbi mestere, Lucien Favre

Minden más foci
1 órája

Sérülése miatt akár be is fejeződhet Jake Paul ökölvívó-pályafutása

Ökölvívás
2 órája

Heti program: Boxing Day, Afrika-kupa, darts-vb és NFL

Minden más foci
2 órája

Isak a tavaszi vb-selejtezőkről is lemaradhat

Angol labdarúgás
2 órája

Légióskörkép: Keresztes Krisztián gólt lőtt a Celtic ellen, Schäfer András győztes gólt szerzett a Bundesligában

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik