Barrichello sikere

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
2008.12.01. 23:20
Címkék
Rubens Barrichello nyerte meg a Felipe Massa által évente megrendezett jótékonysági gokartversenyt Brazíliában.

„Ennek a versenynek a felvételét elküldhetnék a Honda-istálló vezetőségének” – viccelődött Rubens Barrichello Florianopolisban, ahol több mint 12 ezer néző előtt megnyerte Felipe Massa jótékonysági gokartversenyét. Massán kívül többek között olyan nagyságokat előzött meg, mint Michael Schumacher, Jeff Gordon vagy a Hondánál éppen az állására pályázó Lucas di Grassi, akivel az első futamon öldöklő küzdelmet vívott az első helyért. (A második versenyt Massa nyerte meg.)

„Mindenki szeretne győzni ezen a viadalon, ami nem jelenti azt, hogy kilökjük a másikat a pályáról – morgott Barrichello, aki vélhetően a Hondánál kialakult helyzet miatt is mérges. S ha már vagdalkozott, az egy negyedik helyet szerző és egyszer kieső Michael Schumachernek is odaszólt. – Mintha Michael azt hitte volna, hogy háborúban van, talán nem szóltak neki, ez Brazília.”

Végül két hír: az előzetes tervekkel ellentétben a tasmániai Hobarthból nem Angliába, hanem Melbourne-be szállították a kalandtúrán lábtörést szenvedő Mark Webbert, aki néhány hétig hazájában marad – a Red Bull pilótája februárban már tesztelni szeretné csapata új autóját. Alain Prost négyszeres Formula–1-es világbajnok 27 éves fia, Nicolas Prost megnyerte az Euro F3000-es sorozatot Olaszországban, s következő célja az F1-es Ferrari tesztelése.

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
1 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
1 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
1 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
1 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
2 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
2 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
2 órája