Aczél Zoltánnal beszélgetnek

K. I.K. I.
2008.12.01. 02:10
Címkék

Hivatalosan még Détári Lajos a Siófok klubmenedzsere, ám a helyzet edzőfronton ebben a pillanatban ingatag. A balatoni csapat az ősszel mindössze nyolc pontot szerzett, és csak jobb gólkülönbségének köszönhetően előzi meg az utolsó helyen álló REAC-ot, amelytől az őszi idény hajrájában elküldték Aczél Zoltánt. A rákospalotaiak korábbi vezetőedzője feltűnt a Siófok legutóbbi mérkőzésein, így kínálta magát a kérdés: önszorgalomból, esetleg kifejezetten szakmai céllal figyeli a balatoniak játékát? A válogatott mellett is dolgozó szakember elmondta, valóban beszélgetett már Nemes Ferenccel, a Siófok tulajdonosával, ám gyorsan hozzátette: nem hiszi, hogy ő lesz a kék-sárga klub következő vezetőedzője. Érdeklődésünkre Nemes Ferenc is elismerte, hogy a válogatott legutóbbi, észak-írországi meccse előtt és szombaton, a Siófok–MTK Ligakupa-találkozón (1–2) is beszélgetett Aczél Zoltánnal. Ahogy a tulajdonos fogalmazott: bár sok minden szóba került, csapatának egyelőre van edzője.

Legfrissebb hírek

Gőzerővel készül az új idényre a kissé átalakult Fehérvár

Jégkorong
5 perce

Kristoffer Zachariassen a nagy pillanatok embere

Európa-liga
36 perce

Csinger Hollandiába, Gruber Belgiumba igazolt – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
38 perce

Úszás: bejelentette a visszavonulását Florent Manaudou

Úszás
38 perce

Elhunyt a több mint tíz éve maradandó agykárosodást szenvedett bokszoló

Ökölvívás
41 perce

Angelina Melnyikova nyert egyéni összetettben a női torna Eb-n

Torna
44 perce

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
1 órája

Decemberre halasztották a Ferencváros Kispest-Honvéd elleni bajnokiját

Labdarúgó NB I
1 órája