Hasznos edzés volt

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
2008.11.28. 02:22
Címkék
A selejtező 4. csoportjában megszerzett harmadik győzelmével a magyar férfi kézilabda-válogatott gyakorlatilag Eb-résztvevőnek tekinthető. Hajdu János kapitány vb előtt álló gárdája Finnországban edzett egyet, s vasárnap a nyíregyházi visszavágón szintén gálát rendezhet.

Kétnapos tatai gyakorlás után utazott Helsinkibe, s Vantaában szinte üres lelátó előtt lépett pályára a magyar válogatott csütörtökön, az Eb-selejtező 3. fordulójában. A finn sportbarátokat nem hozta izgalomba az ország férficsapatának mérkőzése, mert talán tudták, a korábbi két vereség (Görögország, Horvátország) után a magyarok ellen sincs sok esélye Tomas Westerlund szövetségi kapitány együttesének.

A vendégcsapatból több meghatározó egyéniség (Nagy László, Puljezevics Nenad, Eklemovics Nikola, Laluska Balázs) hiányzott sérülés miatt, ezért a finnek azt gondolhatták, a tartalékos Magyarországgal szemben lehet némi esélyük. Ezt támasztotta alá, hogy Hajdu János csapata a találkozó elején rendre elügyetlenkedte támadásait, védekezése pedig átjáróház volt. A szinte laboratóriumi körülmények között, csendes és üres csarnokban folyó csatát a bokasérüléssel bajlódó Fazekas Nándor vette a legkomolyabban. A Gummersbach kapusa boszszankodott, és jogosan csepülte a passzív belső védőket, amikor a finnek átlövői tiszta helyzetből célozhatták meg a kaput.

Akkor vette vissza a vezetést és tartotta szerény előnyét a magyar csapat, amikor védekezésben labdát lopott, majd Iváncsik Tamás lerohanásból többször betalált. Már húsz perce küzdött a két együttes, amikor a vendégek előnye nőni kezdett. Finnország védekezése ekkor már lényegesen puhább volt, mint a mérkőzés elején, a magyar belső támadók pedig pontos és erős lövésekkel is bizonyították, sokkal képzettebbek vetélytársaiknál. Gál Gyula a levegőbe ugorva, a háta mögül lőtt, Putics Barna pedig akcióból és büntetőből is megszórta a hazaiakat (7–13). A finnek gyámoltalan támadásainak, a magyar védőfal keménységének és Fazekas bravúrjainak következtében állandósult az öthatgólos különbség.

A magyar csapat „veszprémi” sora (Fazekas, a két Iváncsik, Gál, Ilyés Ferenc, Putics) összeszokottan játszott, de Hajdu János szövetségi kapitány az addig kispadon ülőknek is igyekezett lehetőséget adni. A csata végkifejlete 15–24 után már nem lehetett kétséges. A finnek nagyon igyekeztek, de mindhiába, mert Császár Gáborék megszerezték harmadik győzelmüket. A finneket vasárnap Nyíregyházán fogadó magyar válogatott ezzel gyakorlatilag Eb-résztvevőnek tekinthető.

Legfrissebb hírek

A spanyolok meccsén svéd, a portugálokén norvég bíró vezet

Foci vb 2026
2 perce

Undav és Havertz is ott van a németek kezdőjében Paraguay ellen

Foci vb 2026
7 perce

Lovasíjász-bajnokságot rendeznek a hét végén a Kassai Völgyben

Egyéb egyéni
11 perce

Japán szerzett vezetést, a brazilok a második félidőben kettővel válaszoltak – videók

Foci vb 2026
28 perce

A ZTE védője a Qarabaghoz szerződik – NS-infó

Labdarúgó NB I
40 perce

Casemiro egyenlített a japánok ellen, Neymart (még) nem küldte be Ancelotti

Foci vb 2026
1 órája

Előnyben mennek szünetre a japánok

Foci vb 2026
1 órája

NB II: Kincses Ádám lett a BVSC-Zugló vezetőedzője

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik